Most viszont marad a karácsonyi hazai halászlé, ami szintén jó szokott lenni, már aki nem allergiás a halra. Úgyhogy kellemes karácsonyi ünnepeket minden hűséges olvtársnak!
Ami a halászlét illeti, érdekes fejleményre lettem figyelmes az elmúlt években. Úgy 2-3 évvel ezelőttig nem szerettem, gyakorlatilag alig ettem. Aztán történthetett valami a szervezetemben, mert fokozatosan megkedveltem és mostanra az egyik kedvencemé vált...
Furcsán néztem nagyanyámra, amikor egyenesben engedte a szájába a levesben főtt csirkelábat, kicsit nyammogott, aztán géppuskaként köpködte ki az apró csontokat.
- Mit nézel? - kérdezte.
- Nagyi, hogy bírod te ezt megenni?
- Látod, gyerekem, amikor fiatal voltam, én se szerettem. Aztán megöregedtem, most jól esik.
Azok az évek elmúltak. Amikor pedig nekiláttam két pofára enni hol a sütőtököt, hol a naspolyát, hol a kocsonyából a főtt bőrt, mindig gondoltam kicsit rá.
Érdekes. Csecsemőkent faltam, pép formában. Később a szagát se bírtam. Most úgy vagyok vele, hogy natúran továbbra sem, de megfelelő fűszerezzéssel viszont nagyon szeretem. Krémlevesben szalonnával, vagy pitében édesen.
Sajnos nálam pont fordítva van a dolog. Gyermekkoromban imádtam a halat, most meg már a legkisebb mennyiséget is azonnal megérem, szerencsére. A halhoz még a kecske társult, de minden mást fogyaszthatok. Tehát egyenlőre éhhalál nem fenyeget 😀.
Hát abban az ügycsoportban (ügytípusban), amiben én dolgoztam, az átlagos minősítési idő alapjáraton 25-30 év. Ez persze annyiszor hosszabbítható, ahányszor a titokgazda (vagyis a megfelelő irodában a megfelelő íróasztal mellett ülő) szükségesnek látja...
Kétféle ember él a Földön: azok, akik tudnak hiányos adatokból extrapolálni. (Ezt a viccet Tiborunak ne süssétek el, mert még nem mesél többet, és akkor lesz nekünk jaj. ;-)
Néhány évet sikerült eltöltenem a korrupció ellenes egységnél, no nem a rendőrségnél, hanem a fináncián, de mondhatom, hogy sok a hasonlóság. Jókora érdeklődéssel figyeltük a nyugat-európai országok rendészeti hatóságainál a korrupció kezelést, mert nyilvánvalóan ott is létezett ez a jelenség, de valahogy sokkal kisebb problémának tűnt, mint idehaza. Aztán kiderült, hogy ott is jókora gond, és a kezelés módszerei és ezek sikerei terén is leginkább vegyesek a tapasztalatok. Ez egy akkora téma, amivel a filmművészet is foglalkozik. Arra gondoltam, hogy megosztom veletek két kedvenc filmemet: az egyik Franciaországban, a másik Írországban játszódik. Telis tele vannak aranyköpésekkel és az is közös bennük, hogy a cselekmény elején kiderül, hogy a főhősök rendszeresen elteszik a magukét és különböző okokból sorozatosan megsértik a szakma integritásbéli szigorú szabályait, de végül mindig kiderül, hogy mégis ők azok, akik megmentik a testület becsületét a belső árulókkal szemben. (A valóság persze nem ilyen.) A két remekmű, amiket ajánlok szíves figyelmetekbe, a Zsaroló zsaruk (1984) https://www.imdb.com/title/tt0088002/ és a Guardista (2011) https://www.imdb.com/title/tt1540133/
A Zsaroló zsaruk természetesen megvolt, a francia rendőriskolán külön előadás volt róla!
Amúgy 3 César-t kapott 1985-ben (ez a francia Oscar), többek között a legjobb filmnek járót. Ez amúgy egy trilógia első része, a második (1990) és a harmadik (2003) már nem olyan jó, de nézhető :-)
Hát annyiban jól érzed, hogy van benne egy adag szomorúság is. Bíztunk bennük, együttműködtünk, néha még söröztünk is, aztán jött ez... Az ilyesmi olyan, mint amikor az ember nagyot csalódik az egyik barátjában. És ez sose kellemes.
Most viszont marad a karácsonyi hazai halászlé, ami szintén jó szokott lenni, már aki nem allergiás a halra. Úgyhogy kellemes karácsonyi ünnepeket minden hűséges olvtársnak!
Viszont kívánjuk!
Ami a halászlét illeti, érdekes fejleményre lettem figyelmes az elmúlt években. Úgy 2-3 évvel ezelőttig nem szerettem, gyakorlatilag alig ettem. Aztán történthetett valami a szervezetemben, mert fokozatosan megkedveltem és mostanra az egyik kedvencemé vált...
Fura dolgok ezek.
Furcsán néztem nagyanyámra, amikor egyenesben engedte a szájába a levesben főtt csirkelábat, kicsit nyammogott, aztán géppuskaként köpködte ki az apró csontokat.
- Mit nézel? - kérdezte.
- Nagyi, hogy bírod te ezt megenni?
- Látod, gyerekem, amikor fiatal voltam, én se szerettem. Aztán megöregedtem, most jól esik.
Azok az évek elmúltak. Amikor pedig nekiláttam két pofára enni hol a sütőtököt, hol a naspolyát, hol a kocsonyából a főtt bőrt, mindig gondoltam kicsit rá.
Na a sütőtök nekem továbbra is a "nagy ívben kerülendő" listán van :-)
Érdekes. Csecsemőkent faltam, pép formában. Később a szagát se bírtam. Most úgy vagyok vele, hogy natúran továbbra sem, de megfelelő fűszerezzéssel viszont nagyon szeretem. Krémlevesben szalonnával, vagy pitében édesen.
Hm, szalonnával még nem próbáltam, de köszi a tippet, megér egy dobást!
Én pont tegnap kockáztam fel két kilót, hogy ma meg később leves és miegyéb legyen belőle. :)
Sajnos nálam pont fordítva van a dolog. Gyermekkoromban imádtam a halat, most meg már a legkisebb mennyiséget is azonnal megérem, szerencsére. A halhoz még a kecske társult, de minden mást fogyaszthatok. Tehát egyenlőre éhhalál nem fenyeget 😀.
Sokszor említed ezt a “fránya” minősítési időt. Sokat kell még várnunk? Vagy azt se mondhatod el mennyit?
Kellemes karácsonyi ünnepeket!
Hát abban az ügycsoportban (ügytípusban), amiben én dolgoztam, az átlagos minősítési idő alapjáraton 25-30 év. Ez persze annyiszor hosszabbítható, ahányszor a titokgazda (vagyis a megfelelő irodában a megfelelő íróasztal mellett ülő) szükségesnek látja...
És KKÜ-BÚÉK neked is!
Kétféle ember él a Földön: azok, akik tudnak hiányos adatokból extrapolálni. (Ezt a viccet Tiborunak ne süssétek el, mert még nem mesél többet, és akkor lesz nekünk jaj. ;-)
Kkü! :-)
:-D Ez jó!
És viszont kívánom!
Néhány évet sikerült eltöltenem a korrupció ellenes egységnél, no nem a rendőrségnél, hanem a fináncián, de mondhatom, hogy sok a hasonlóság. Jókora érdeklődéssel figyeltük a nyugat-európai országok rendészeti hatóságainál a korrupció kezelést, mert nyilvánvalóan ott is létezett ez a jelenség, de valahogy sokkal kisebb problémának tűnt, mint idehaza. Aztán kiderült, hogy ott is jókora gond, és a kezelés módszerei és ezek sikerei terén is leginkább vegyesek a tapasztalatok. Ez egy akkora téma, amivel a filmművészet is foglalkozik. Arra gondoltam, hogy megosztom veletek két kedvenc filmemet: az egyik Franciaországban, a másik Írországban játszódik. Telis tele vannak aranyköpésekkel és az is közös bennük, hogy a cselekmény elején kiderül, hogy a főhősök rendszeresen elteszik a magukét és különböző okokból sorozatosan megsértik a szakma integritásbéli szigorú szabályait, de végül mindig kiderül, hogy mégis ők azok, akik megmentik a testület becsületét a belső árulókkal szemben. (A valóság persze nem ilyen.) A két remekmű, amiket ajánlok szíves figyelmetekbe, a Zsaroló zsaruk (1984) https://www.imdb.com/title/tt0088002/ és a Guardista (2011) https://www.imdb.com/title/tt1540133/
A Zsaroló zsaruk természetesen megvolt, a francia rendőriskolán külön előadás volt róla!
Amúgy 3 César-t kapott 1985-ben (ez a francia Oscar), többek között a legjobb filmnek járót. Ez amúgy egy trilógia első része, a második (1990) és a harmadik (2003) már nem olyan jó, de nézhető :-)
Mindkettő nagyon jó, az én lelkemhez a Guardista közelebb állt.
Ez, így most, első, hajnali olvasatra most inkább szomorú emléknek imponál. Majd még érlelem kicsit tiszta fejjel. Mindenképpen meglepő.
Hát annyiban jól érzed, hogy van benne egy adag szomorúság is. Bíztunk bennük, együttműködtünk, néha még söröztünk is, aztán jött ez... Az ilyesmi olyan, mint amikor az ember nagyot csalódik az egyik barátjában. És ez sose kellemes.
Hasonló szitukban magamat szoktam hibáztatni. "Ha ez benne volt abban az emberben, miért nem vettem észre? Mit rontottam el?"
Igen, nekem is ismerős ez az érzés...
Tetszenek nagyon ezek a visszaemlékezős posztok, így tovább! Kellemes Ünnepeket!