Az EDOK

Nosztalgia

Biztos vagyok abban, hogy számos régi kollégám szívét megdobogtatnám ezzel a felvarróval. Ez itt ugyanis az egykori (konkrétan a második) szolgálati helyem, az ORFK NSZKBSZ (Nemzetközi, Szervezett és Kábítószerbűnözés Elleni Szolgálat) legszorosabb külföldi partnere, az osztrák EDOK (vagyis a sógorok hajdani Szervezett Bűnözés Elleni Munkacsoportjának) emblémája. Úgy is mondhatjuk, hogy ők voltak az osztrák FBI.

Rengeteget dolgoztunk együtt a kilencvenes években, gyakorlatilag nem volt olyan hónap, hogy valami közös ügyben ne nyomultunk volna és ne taliztunk volna legalább egyszer az akkor még létező hegyeshalmi határátkelőnél. Volt néhány szép sikerünk is (talán egyikről-másikról majd mesélek, de szigorúan csak ha már letelt a minősítési idő!). Addig is csak egy rövid sztori:

Az egyik, orosz témájú határtalálkozón (amit a FEP osztrák oldalán tartottunk, nagyjából 20 méterre a határvonaltól) a tervezettnél jobban elhúzódott a beszélgetés. Egyszercsak az osztrák delegáció vezetője az órájára nézett és felkiáltott:

- Basszus, már fél kettő és nem ebédeltünk! Gyertek, ugorjunk el Parndorfba, van ott egy kurvajó horvát étterem!

Mondtuk neki, hogy egyrészt nincs hivatalos engedélyünk a határátlépéshez (csak egy sima határtalálkozóra jöttünk, ami ugye más kategória), másrészt nincs is nálunk útlevél (akkor még kellett), harmadrészt meg schillinget se hoztunk magunkkal. És hát a szolgálati autónknak nincs nemzetközi biztosítása.

- Ugyan már, Parndorf innen csak 25 kilométer, tíz perc alatt ott vagyunk! Az útlevéllel meg az autóval ne törődjetek, ezeket elintézzük a mieinkkel. És amúgy is a vendégeink vagytok, az EDOK állja a számlát. Na mozgás, induljunk! - nyugtatott meg az osztrák kolléga és fel is állt az asztaltól.

Röpke (kábé 5 másodperces) tanakodás után a háromfős magyar küldöttség rangidőse (akit nem fogok megnevezni, noha már elhunyt, nyugodjék békében!) rábólintott, én meg főhadnagyként nem vitatkoztam egy őrnaggyal. Beültünk egy osztrák határőr-kisbuszba és negyed óra múlva már a parndorfi étteremben ült az egész társaság (tényleg jó konyhája volt). Itt nem bírtam ki és megkérdeztem Günteréket:

- Én nem ismerem az osztrák Btk-t, de amit ti most velünk csináltatok, az nem embercsempészés?

Volt néhány másodperc feszült csend (az osztrákok rosszul állnak humorérzékkel), de végül hálistennek mindenki felröhögött.

A határtalálkozó-jelentésünkből ez a parndorfi mozzanat - merő gondatlanságból - valahogy kimaradt, amiért utólag is elnézést kérek.

Ha jól emlékszem, az Abteilung II/8 a pénzmosás elleni ügyosztályuk volt.

A pénzmosásról jut eszembe:

Aztán úgy 2000 körül elkezdtek kiderülni mindenféle disznóságok az EDOK egyes nyomozóiról. Először csak szakmai berkekben kezdték rebesgetni, de aztán az osztrák sajtó is lecsapott a témára és részletesen be is számolt az ügyekről. Az EDOK egyes tagjai (sőt: vezetői) lepaktáltak az orosz, a szerb és az albán maffiával, részt vettek kábszercsempészésben, bizalmas belső információkkal látták el a keresztapákat (például figyelmeztették őket készülő rendőrségi akciókra), kormányzati tisztviselőket és újságírókat fizettek le (illetve zsaroltak meg) megbízóik nevében, bizonyítékokat semmisítettek meg, satöbbi. Sajnos még az sem zárható ki, hogy egyes, külföldi partnerektől (például tőlünk) kapott információkat is átpasszoltak a bűnözőknek…

Majd 2002-ben betelt a pohár, az EDOK vállalhatatlanná vált az osztrák BM számára. A belső elhárítás és a korrupcióellenes ügynökség információi alapján felrúgták a szervezetet, mint a tehenek Mehemedet: néhány nyomozót (és egy-két középvezetőt) hosszú időre lecsuktak, majd az egész EDOK-ot szétkapták és jogutód nélkül beolvasztották a Szövetségi Bűnügyi Hivatalba. Onnan kezdve Ausztriában "az EDOK-nál dolgoztál?" olyan volt, mintha azt kérdezték volna, hogy "Na és hány évet ültél?". Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy minden edokos korrupt geci lett volna, de hát az emberek ilyenek: gyakran igazságtalanok és általánosítók.