1950. január 5-én Szverdlovszk (ma: Jekatyerinburg) mellett lezuhant a szovjet fegyveres erők egyik Li-2-es gépe, fedélzetén a VVS Moszkva (a légierő sportklubja) szinte teljes jégkorongcsapatával. Nem volt túlélő. A hokisok éppen egy meccsre tartottak. Az eredeti csapatból két fő hiányzott a fedélzetről: Vszevolod Bobrov lekéste a gépet és vonattal ment utánuk, Viktor Suvalov pedig egy korábbi sérülése miatt odahaza lábadozott.
A csapat egyik edzője és klubvezetője (oké, mondjuk inkább vezér-vezérszurkolónak) a Sztálin elvtárs második házasságából született Vaszilij Joszifovics Dzsugasvili altábornagy volt, a Moszkvai Katonai Körzet légierős parancsnoka, maga is katonai pilóta és gyakorló alkoholista, aki elég rossz viszonyban volt a Népek Atyjával (aki egyúttal a sajátja is volt). Amikor Vaszilij értesült a tragédiáról, az első reakciója (szto gramm vodka húzóra történő leküldése után) ez volt: basszus, mit fog ehhez szólni az Öreg?!
Majd - mivel mégiscsak a szovjet rendszer szülöttje és neveltje volt - a második reakció sem váratott sokat magára: eh, majd megoldjuk okosba'!
A gondolatot tett követte: Vaszilij azonnal intézkedett, hogy az elhunyt hokisok helyét olyan sporttársak vegyék át, akiknek családneve megegyezett az elhunytakéval. Mivel ez utóbbiak is katonák voltak, tudták, hogy a parancs az parancs, s az életükkel játszanak, ha bármit is kikotyognak. Így került be a csapatba Pavel Zsiburtovics, a balesetben elhunyt Jurij Zsiburtovics öccse, Alekszandr Mojszejev helyett egy másik Mojszejev, Voronyin helyett egy másik Voronyin, stb.
Úgyhogy két nap múlva a VVS Moszkva kiállt a Cseljabinszk ellen és 8:3-as győzelmet aratott, amiről természetesen az újságok is beszámoltak, de csak a játékosok családnevét írták ki. Sztálin elvtárs látta a tudósítást a sportlapban és gratulált a fiának a mérkőzés eredményéért. A VVS az évad végén negyedikként végzett a bajnokságban. Gondolom a szakmában mindenki tudta, hogy valójában mi történt, de úgy tűnik, Sztálin tényleg nem szerzett tudomást róla. Fiával való kapcsolatára tekintettel szinte kizárt, hogy ne lépett volna valami keményet, ha megtudja. Csak emlékeztetőül: így viselkedett a generalisszimusz a másik fiával, Jakovval.
Frankón nem tudom, hogyan sikerült a Gazda elől eltitkolni egy katonai gép lezuhanását, de a fenti sztorit több forrásból is olvastam, szóval ne velem vitatkozzatok, ha kételyeitek vannak, hanem guglizzatok egyet. A képen Vaszilij vezérőrnagy (akit a háta mögött mindenki Vörös Vászjának hívott, feltételezem nem a hajszíne miatt) 1946-ban, egészen véletlenül vodkásüveg nélkül. Akkor még csak 25 éves volt, s mint ilyen, a Vörös Hadsereg egyik legfiatalabb tábornoka.
Az is megérne egy misét, hogy a vonattal érkező Bobrovnak milyen eseményekben lehetett része:
A vezetés tudta-e, hogy ő lekéste a gépet? Ha nem, akkor kisvártatva érkezett egy másik Bobrov is? Mit élhetett át, amikor a teljes a létszám, mindenki névsor szerint a helyén, de senkit sem ismer? Az egyik elfeledett hősöm mától ő. 😀
Akár pontosan így történt, akár nem, ez egy nagyon jó tanmese a Szovjetunió működéséről.