Jakov Dzsugasvili

Bármelyik gyűjtő meg tudja erősíteni, hogy a gyűjtemények jellegétől függetlenül (bélyeg, telefonkártya, műtárgy, képeslap, stb.) a kollekció gyarapításának és kiegészítésének egyik módja a cserebere. Nincs ez másként a fegyveres erők esetében sem, a hadifoglyok kicserélése évezredeken át a hadviselés szerves részét képezte. És ahogyan azt a gyűjtők is tudják, a tételek kicserélése mindig az adott cucc értékétől függ, néha darab-darab alapon, néha meg egyet adunk tízért, százért vagy akár ezerért.

1941 nyarán, az első szmolenszki csata végén német fogságba esett úgy 300 ezer (más források szerint 500 ezer) szovjet katona, közöttük egy Lavadze nevű közlegény. Róla később kiderült, hogy sem a neve, sem a rendfokozata nem valós. A 34 éves csávó Jakov Joszifovics Dzsugasvili tüzér főhadnagynak bizonyult, aki végül elvitte a balhét és kénytelen-kelletlen bevallotta, hogy nem más, mint Sztálin generalisszimusz elsőszülött fia.

A németek hadifogolytáborba szállították, majd miután 1943 januárjában Sztálingrádnál szovjet fogságba esett Friedrich Paulus tábornagy, üzletet ajánlottak: visszaadják Jakovot Friedrichért cserébe. Sztálin (aki enyhén szólva nem kedvelte a fiát) összevonta busa szemöldökét, megrázta a fejét és állítólag azt mondta: Szó sem lehet róla; nem fogok tábornokot adni egy főhadnagyért!

Jakov végül 1943 áprilisában halt meg a sachsenhauseni koncentrációs táborban. Sokáig az a hír járta, hogy öngyilkos lett, de végül kiderült, hogy egy őr lőtte agyon, mert nem engedelmeskedett a parancsának. Paulus még 14 évet élt; utolsó éveiben Drezdában hadtörténészként és főiskolai oktatóként dolgozott, s az NDK hadseregének tanácsadója volt.