A trónörökös utolsó vacsorája

Ferenc Ferdinánd főherceg és neje, Chotek Zsófia grófnő Szarajevóba vezető útjuk utolsó előtti állomásaként 1914. június 25-én érkeztek a Hotel Bosnába.

A szálloda Banja Ilidžában, a Bosna folyó forrásánál fekvő, fullra parkosított fürdővárosban volt, ami már akkor is Szarajevó külvárosaként funkcionált. Ez egy - kifejezetten az elitnek szánt - gyógyszálló volt, olyan luxus-részletekkel, mint a villanyvilágítás, kénvizes medencék, szaunák, három teniszpálya, lőtér, játékszalonok, satöbbi. A trónörökös-pár természetesen az uralkodói lakosztályban lakott.

Amúgy csak mondom, hogy amikor Szarajevóban jártam, a vendéglátóim ide is elvittek, noha akkor - felújítás miatt - hivatalosan zárva volt. De a SIPA szépen kérte, úgyhogy beengedtek bennünket néhány pillantást vetni a helyszínre :-)

A szarajevói politikai és a kulturális elit 1914. június 27-én este a szállodában díszvacsorát adott a főherceg és a grófnő tiszteletére. Június 28-án reggel a pár megreggelizett, majd visszavonult a magánkápolnájukba, ahonnan a kötelező reggeli ima után, körülbelül délelőtt fél tíz körül az ilidžai vasútállomásra indultak. Szarajevó volt a végcéljuk. Hogy ez számukra a szó szoros értelmében VÉGcél volt, akkor még nem tudták. Én ebben a posztomban emlékeztem meg a merényletről.

De most hagyjuk a politikát, mert a mait egy történelmi gasztróposztnak szánom.

Ferenc Ferdinánd köztudottan nagy gurmand volt, aki rajongott a különleges ételekért és italokért. A szarajevói vendéglátói ezzel tisztában voltak, ezért valóban egy olyan emlékezetes vacsorát szolgáltak fel a fogadáson, ami akkor is bekerült volna a híres utolsó vacsorák közé, ha másnap nem az történik, ami történt. Pontosabban: nem olyan geopolitikai következményekkel…

Lássuk akkor a tízfogásos menüt.

1.) Előételek

Az első fogás - roppant stílszerűen - a Potage Régence ("királyi leves") volt, ami borjú- és csirkehúsból készült krémleves, benne friss mandulareszelékkel. Ehhez száraz Madeira likőrbort és az akkoriban nagyon menő bécsi Kattus pezsgőt szolgáltak fel. Aki nem akart levest enni, az sajtos szufflét (Soufflés Délicieux) kapott, amihez Chateau Leoville és Kehl borokat ihatott.

2.) Főételek

Az előételeket követően a vacsora további delikáteszekkel folytatódott. Ide tartozik a Blanquettes de Truites à la Gelée ("zselézett pisztráng fehér mártásban"), amelyhez a Forster Langenmorgen 1908-as rizling társult. A fő-főétel, a Rôti de Pièce de Boeuf et d'Agneau ("forgónyárson sült borjú- és bárányhús-darabok"), amelyet a száraz Pommery Greno pezsgő egészített ki. Ez volt a Habsburgok kedvenc pezsgőbora.

A főételek sorát megszakította egy meggysörbet, amit belga lambic sörrel dúsítottak. Aki nem tudná: a sörbet eredetileg hűsítő italként fogyasztott cukrozott gyümölcslét jelentett. Amúgy török gyökerekkel bír.

Következett a Poulardes de Styrie ("fűszeres stájer csirkesaláta almamártással"), amelyet Asperges en Branches ("zsenge spárga") és Crème aux Ananas en Surprise ("krémes ananászos meglepetés") mellé tálaltak. Hogy ez utóbbi pontosan mit jelentett, fogalmam sincs. Mindezt Tokaji Szamorodnival lehetett kísérni és meglocsolni.

3.) Desszertek

A vacsorát természetesen Fromage ("sajt") és változatos fagylaltok választéka zárta, majd a Mostar környéki domboldalakról származó szőlőből egy helybéli borászcég, a Gjorgjo & Jelačić által készített Žilavka Ausbruch aszúbor következett, amely szimbolikusan utalt az őket körülvevő bosnyák és hercegovinai gasztro-örökségre. Ezzel koronázták meg a teljes vacsit.

Hát ízlelgessétek! És nyugi, nem mentem át gasztróblogba, a folytatásokban visszatérek az eredeti tematikához.