A SIPA

Nosztalgia

Mai nosztalgiaposztomban egy többfordulós szarajevói tartózkodásomról fogok röviden megemlékezni. Azért többfordulós, mert egy év leforgása alatt négyszer jártam ott egy delegáció tagjaként, hogy az Európai Unió és a SIPA (ez utóbbi a bosznia-hercegovinai szövetségi bűnügyi és államvédelmi ügynökség, vagyis nevezhető akár helyi FBI-nak is) közös felkérésére bizonyos személyes tapasztalatokat adjunk át a szarajevói kollégáknak.

Még mielőtt az illetékesek lázasan elkezdenék átböngészni az irattárakat, gyorsan azt is leszögezem, hogy társaimhoz hasonlóan akkor már nem tartoztam egyetlen magyar állami szerv vagy testület hivatalos állományába sem, úgyhogy útijelentéseket és utólagos kiutazási költségelszámolásokat nem készítettem. Magánszemélyekként kaptunk meghívást, mert valahogy hírét vették, hogy az általam szervezett "különleges kommunikációs tréningek" (amit egy kicsit viccesen szakmai marketing-tanfolyamnak is lehet nevezni) felhasználhatók arra is, hogy a SIPA előre kiválasztott munkatársai a tréningek után még jobban végezhessék a napi munkájukat.

A SIPA-nál eltöltött hetek tényleg emlékezeteseknek bizonyultak. Számos jófej kollégával ismerkedtem meg, akik nagyon fogékonyak voltak mindarra, amire tanítottuk őket. A gyakorlati feladatok során kreatívak és inventívek voltak, s olykor olyan felderítési és információszerzési megoldásokat találtak ki, amik előtt én is csak megemelni tudtam a nemlétező kalapom. A négyfordulós tanfolyam során a hallgatók nemzetiségi összetétele elég pontosan tükrözte az országét: voltak köztük bosnyákok, szerbek és horvátok, amire a SIPA nagyon odafigyelt.

Ennél a szervezetnél tapasztaltam először az úgynevezett rotációs megoldást a csúcsvezetésben, ami azt jelentette, hogy kétévente változott a főigazgató személye: két évig bosnyák, két évig szerb, majd további két évig horvát nemzetiségű volt az első számú vezető, a két helyettese meg a másik két fő etnikai csoportból származott. Nem tudom, most mi a helyzet, de a 2010-es évek közepén ez így működött. És úgy érzékeltem, hogy be is vált, noha nem volt könnyű dolguk egy olyan államban, ahol nem egészen húsz évvel korábban még polgárháború dúlt (hogy Srebrenciát és a hasonló borzalmakat ne is említsem). Nem véletlen, hogy a SIPA-nak külön ügyosztálya volt, amelyik kizárólag a háborús bűncselekmények és az etnikai alapú mészárlások utólagos felderítésével foglalkozott. Ehhez az a gonosz Brüsszel tényleg egy csomó segítséget és támogatást megadott nekik, amivel csak egyetérteni tudok.

Szarajevót amúgy nagyon gyorsan megkedveltem: tényleg egy hangulatos, kellemes és nyüzsgő-pezsgő város, elképesztően változatos (és finom) gasztronómiával és rengeteg turisztikai látnivalóval. Temesváriként engem mindig elvarázsol a kulturális és etnikai sokszínűség, amiből aztán Szarajevóban tényleg nincs hiány. A történelmi belvárosban például egy 200 méteres sugarú körön belül van katolikus és ortodox székesegyház, valamint muszlim dzsámi is. A híres piacteret, a Baščaršiját meg egyenesen bűn lenne kihagynotok, ha arra jártok.

Persze nem akarom túlidealizálni az ottani viszonyokat; mindegyik etnikumnak és vallási csoportnak voltak (és vannak) szélsőségesei, akik évtizedek óta azon dolgoznak, hogy Bosznia-Hercegovinát a jelenlegi formájában megszüntessék és ehhez innen-onnan még segítséget és támogatást is kapnak. Aktuálpolitikába nem mennék bele, de aki olvas híreket, az szerintem tudja, miről beszélek...

Szóval én nagyon szurkolok a SIPA-nak és innen is köszönöm a szarajevói kollégáknak azokat az élményeket és emlékekeket, amik jelentősen tágították a látókörömet és a Balkánnal kapcsolatos ismereteimet. És néhány barátot is eredményeztek.

(Az első képen alulírott a SIPA központjának központjában, a másodikon a főépület bejárata. A harmadikon az egyik elismerő oklevél, amit tőlük kaptam. Pár szót kitakartam belőle, mert utólag sem akarok senkinek kellemetlenséget okozni. Ez sajnos egy ilyen szakma: nem minden részlete sajtónyilvános.)