17 Comments
User's avatar
Bartyik Vilmos's avatar

Kittenbergernél, aki nem akármilyen Afrika szakértővé képezte ki magát (többek közt ő is beszélt szuahéliül, {még szuahéli neve is volt, úgy hívták "Kofia Baja", ami "rossz kalap"-ot jelent, merthogy ő sose járt olyan trópusi egyen parafasisakban mint a britek} sőt pont azokban az időkben járta Afrikát ennek köszönhetően zárták őt is mint ellenséges katonaköteleskorút indiai fogolytáborba) olvastam, hogy az afrikaiak nagy méhszakértők. Nem vagyok méhész, de tény, hogy a méhek megismerik azt az embert aki foglalkozik velük, míg az ismeretleneket automatikusan támadóként azonosítják és támadják. Szóval könnyen lehetséges, hogy ezek szerint (ezt a postból tudtam meg, mert erről a német tábornokról eddig nem tudtam) a jó bennszülött kapcsolatokkal rendelkező németek, a számunkra ismeretlen tudással rendelkező, generációkon keresztül tanult őslakosok segítségével megbolygathatták a méheket, aztán elszeleltek, miközben a britek meg megjelentek. Nagyonis valószínűnek gondolom.

Expand full comment
Tiboru's avatar

Ez is logikus és elképzelhető. Amúgy a források ebben sem egyértelműek: van, ahol az írják, hogy a méhek a németeket is megtámadták, de ezek visszavonultak épületekbe (amire a briteknek nem volt lehetőségük), de olyat is olvastam, hogy a méhek valóban csak a briteket támadták meg és ezt mint rejtélyt kezelte az angol sajtó. És innen eredtek a konteók is.

Expand full comment
Harsányi László's avatar

az mondjuk tényleg érdekes, ha a méhek csak az angolokat támadták meg. Mivel ez nem egy Marvel szuperhősfilm, hogy miniatürzált német afrikanderek irányították volna őket, tippre az angolok használhattak valami olyan tisztítószert, tisztálkodószert, fegyverápolót, akármit, aminek a kipárolgása vonzotta (vagy inkább ingerelte) a méheket.

Expand full comment
Tiboru's avatar

Én is ezen agyaltam, az általad adott magyarázat teljesen logikusnak tűnik!

Hacsak Afrika oroszlánja nem tudta a méheket is idomítani :-)

Expand full comment
Laszlo Lovas's avatar

Lettow-Vorbeck akkora arc volt, hogy az afrikai színtéren simán leverte a briteket a bennszülött katonáival. 1918-ra minimum döntetlenre álltak.

A második világháború után pedig kiharcolta, hogy a veterán katonái nyugdíjat kapjanak a nyugatnémet államtól.

Expand full comment
Horváth Csaba's avatar

Nem méhész vagyok, én megakadtam Tanga város nevénél. Sajnos állítólag nincs köze a ruhadarabhoz: a tanga szuahéli nyelven 'vitorlát' jelent, a mi tangánk pedig valami ógermán 'kötél, zsinór' jelentésű szóból ered.

Expand full comment
bloggerman77's avatar

Az azért ismert, hogy a németeknek voltak afrikai gyarmatai. (meg kínai, meg csendes-óceáni)Olyannyira, hogy Berliben volt egy fekete katonazenész, sok fénykép van róla.

Expand full comment
Textor's avatar

Méhészkedem :) A tűzharcok elég nagy távolságon történnek. Ha teszem azt száz méterről telibetrafálsz egy méhodút (ez van a fákban) akkor nagyon kicsi eséllyel fog megszurkálni a méh téged. Aki azonban a közvetlen közelben van, az ráfázik.

Expand full comment
Tiboru's avatar

Tehát nem zárható ki, hogy a németek tudták, hol vannak a méhodúk és megvárták, amíg a britek ezek közelébe kerülnek. Ekkor beléjüklőttek (mármint a méhodúkba) és hátradőltek, miközben rendeltek egy sört :-)

Nem rossz taktika!

Expand full comment
Textor's avatar

Az afrikai mézgyűjtési módszereket nem ismerem ennyire, de két opció biztos van: az egyik a mézrablás, ekkor eltávolítják a lépek egy részét. Az NG Nepálban készült képein is ezt látjuk, igaz azok a méhek nyílt színen építenek fészket. A másik módszer az alábbi, amit idehaza is gyakoroltak még a Kádár korszakban is (doku film is van róla): ekkor az odút tartalmazó fát vagy kivágták és magát az odút tartalmazó farészt hazavitték majd kikotorták a lépes mézet, vagy a helyszínen a méheket leölték (jobb esetben elkábították) és a mézet elvették. Viszont ebben az esetben a mézvadászok a méhek röptét követve jöttek rá, hogy hol van a fészek.

Persze otthon is tartottak méheket részint kasban, részint bödönben. Utóbbi egy faragott fatörzs vagy tuskó lesz. Ennél a hely az ismert, de a mézelvétel módszere a fentiek valamelyike.

Szóval vagy véletlen telibetrafáltak egy méhodút, vagy ott több bödönben is tartottak méheket és az aszkarik ezt tudták: ha tényleg nagyon sok méh volt a helyszínen ez a sanszosabb.

A méheket egyébként napjainkban is használják biológiai fegyverként. Emlékeim szerint ukránok voltak akik egy oroszok által bitorolt földbe vájt alagútba dobáltak be kaptárakat. Ennek amúgy nem sok értelme volt: az ukránok szabadon tudták hozni - vinni a kaptárokat, magyarán a méhek még telelőfürtben voltak, vagyis tíz fok alatt volt a hőmérséklet. Ekkor egy nagyon pici kört tudnak repülni, ha megzavarod őket (max egy.két méterre gondolj) és utána ledermednek majd meghalnak. Szóval ha az ukránokat se szurkálták meg akkor az oroszoknak se kell tőlük tartani.

Expand full comment
Tabakovits Nikoletta's avatar

Nem lehet, hogyha ennyire összebarátkozott a helyiekkel, kapott tőlük valami jó tippet, hogyan tudja (ki)használni a természet erőit?

Expand full comment
Tiboru's avatar

Ez sem zárható ki...

Expand full comment
Gergely Fülöp's avatar

A sztori kicsit bővebben itt is megtalálható: https://moly.hu/konyvek/geoffrey-regan-nagy-katonai-baklovesek

Egy picit részletesebb, de kb 20 éve olvastam, így sok biztos új részlettel nem tudok szolgálni. :)

Expand full comment
Katalin Mészáros Szécsényi's avatar

Miért nem olvashatók a kommentek? Nem csak ennél a posztnál futottam rá.

Expand full comment
Tiboru's avatar

Nálam semmi probléma nincs, minden kommentet látok...

Más is találkozott ezzel a jelenséggel?

Expand full comment
W0nko's avatar

Nem, itt olvasom éppen ezt 🙂

Expand full comment
Katalin Mészáros Szécsényi's avatar

Most látom őket. Fene se tudja, mikor mi történik. A face bekapcsolja a riasztót feltöltésnél, pedig minden hangjelzés letiltottam...

Expand full comment