A méhek csatája
Ma már egy kicsit talán furcsának tűnik, de 110-140 évvel ezelőtt a németeknek is voltak afrikai gyarmataik. A britekkel és a franciákkal ellentétben ők nem mindig katonai erővel hódították meg ezeket a területeket, hanem gyakran biznisz-alapon jutottak hozzájuk. Például 1891-ben a mai Tanzánia partvidékét a zanzibári szultántól, Ali bin Szaid-tól vásárolták meg, természetesen a britek beleegyezésével (mert Zanzibár akkor brit protektorátus volt). Itt megalapították Tanga városát, ami később a Német Kelet-Afrika (Deutsch-Ostafrika) néven ismert gyarmati régió fővárosa lett.
Az addigi is létező brit-német érdekellentétek egyre mélyültek és súlyosodtak, míg az első világháború kitörésével fegyveres harcokba is torkolltak. 1914. november 3-án az afrikai brit csapatok megtámadták Tangát. Az ütközet közben azonban váratlan esemény történt.
A csatatér felett a környék fáin és üreges fatörzseiben lakó méhrajok százai bukkantak fel. A méhek felhőkbe tömörülve támadták meg a briteket, akik sikoltozva és üvöltve rohantak vissza hajóikra. Sokan közülük a tengerbe ugrottak, hogy elkerüljék a további fájdalmas csípéseket. "Soha nem hittem volna, hogy bármely emberi faj felnőtt férfiai képesek ilyen szégyentelenül viselkedni!" - jegyezte meg utólag egy brit tiszt, aki valószínűleg egyetlen méhcsípést sem szenvedett el. A nagyjából nyolcszoros túlerőben lévő támadók a csata végén mintegy 500 halottal számolhattak, a védekező németek pedig csak kábé 70-nel.
A britek másnap fegyverszünetet kezdeményeztek, amit a németek elfogadtak.
A londoni sajtó természetesen már másnap elkezdte terjeszteni azt a konteót, mely szerint a méhecskék támadása a német főparancsnok, Paul von Lettow-Vorbeck tábornok galád tervének része volt. Ezt a merész állítást az eltelt 110 év alatt egyértelműen sem bizonyítani, sem cáfolni nem sikerült. Az ütközetet elvileg a németek nyerték meg, de valójában a méhek; többek között ezért szerepel a hadtörténelemben úgy, mint "A méhek csatája" (The Battle of the Bees).
A német parancsnokról (Lettow-Vorbeck-ről, akinek már az apja is tábornok volt) még néhány érdekesség:
Mivel német oldalon is toboroztak feketéket, megtanult szuahéli nyelven, hogy ezzel is bevágódjon a bennszülötteknél.
Az egyik kedvenc mondása a következő volt: "Mi itt mindannyian afrikaiak vagyunk, bőrszíntől függetlenül!"
A kiemelkedően teljesítő fekete katonáit habozás nélkül előléptette, majd altiszti és tiszti beosztásokba helyezte őket.
Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a bennszülött katonái legalább annyira tisztelték, mint a németek.
Kittenbergernél, aki nem akármilyen Afrika szakértővé képezte ki magát (többek közt ő is beszélt szuahéliül, {még szuahéli neve is volt, úgy hívták "Kofia Baja", ami "rossz kalap"-ot jelent, merthogy ő sose járt olyan trópusi egyen parafasisakban mint a britek} sőt pont azokban az időkben járta Afrikát ennek köszönhetően zárták őt is mint ellenséges katonaköteleskorút indiai fogolytáborba) olvastam, hogy az afrikaiak nagy méhszakértők. Nem vagyok méhész, de tény, hogy a méhek megismerik azt az embert aki foglalkozik velük, míg az ismeretleneket automatikusan támadóként azonosítják és támadják. Szóval könnyen lehetséges, hogy ezek szerint (ezt a postból tudtam meg, mert erről a német tábornokról eddig nem tudtam) a jó bennszülött kapcsolatokkal rendelkező németek, a számunkra ismeretlen tudással rendelkező, generációkon keresztül tanult őslakosok segítségével megbolygathatták a méheket, aztán elszeleltek, miközben a britek meg megjelentek. Nagyonis valószínűnek gondolom.
az mondjuk tényleg érdekes, ha a méhek csak az angolokat támadták meg. Mivel ez nem egy Marvel szuperhősfilm, hogy miniatürzált német afrikanderek irányították volna őket, tippre az angolok használhattak valami olyan tisztítószert, tisztálkodószert, fegyverápolót, akármit, aminek a kipárolgása vonzotta (vagy inkább ingerelte) a méheket.