Vörösbor tábornok

A bor és a franciák (ezen belül is a francia hadsereg) bensőséges kapcsolatáról sokan hallottunk már, de a közvélekedéssel ellentétben a szőlő alkoholos erjesztett leve csak a Nagy Háborúban vált hivatalosan is az ellátmány részévé. Alexandre Millerand hadügyminiszter (későbbi miniszterelnök és köztársasági elnök, nekünk a trianoni békeszerződés mellékleteként kezelt levele lehet ismerős) 1914 októberében elrendelte, hogy minden francia katona naponta egy negyed liter vörösbort ("un quart de pinard") kapjon.

A "pinard" szó a "pinot"-ból eredeztethető, s bakaszlengben a lőrét, vagyis a gyenge minőségű bort jelentette. Ezt érthető, hiszen a katonák nem a bordói nemes borokat kapták. A "pinard" a mai napig a francia argó része, gyakran használják sima "könnyű vörösbor" értelemben, nyugodtan lehet így rendelni bármelyik francia kocsmában vagy étteremben. Én többször is kipróbáltam: működik ;-)

A háború közepén ezt napi fél literre, 1918 kora tavaszától háromnegyed literre, néhány hónap múlva egy literre emelték. Ha a katona veszélyes küldetésben vett részt (és túlélte), az extra adag bor a jutalom szerves részét képezte. A bor nem csak az elismerések, hanem a hivatalos fenyítések oldalán is megjelent: a súlyossági listán a szóbeli feddés után a bormegvonás ("privation de vin") következett.

A bor jelentőségét még maga Joffre marsall is elismerte; a háború után - félig tréfásan - gyakran emlegette "Pinard tábornokot", aki fenntartotta a csapatok morálját ("Général Pinard qui a soutenu le moral des troupes").

Katonák, civilek: fogyasszátok mértékletesen!

Az első képen francia katonák vételezik a napi boradagot valamikor 1916-ban. A másodikon ugyancsak ők, a tábla felirata (Sans pinard pas de poilus) meg azt jelenti, hogy "Bor nélkül nincsenek gyalogosok". A "poilu" (magyarul: szőrös) az első világháború francia gyalogos katonáinak volt a beceneve, kábé mint ahogy a honvédségnél a "nyúl" volt a lövészek csoportos gúnyneve.