Vikingek 2.0

Az emberi civilizáció megjelenése óta valamennyi humán közösségnek megvolt a maga büntetési kódexe. Ez nagyrészt a szokásjogon alapult, sokáig nem is volt leírva, de elég következetesen alkalmazták. Mai posztomban a viking büntetések rendszerét foglalom össze, ami jó néhány évszázadon keresztül (kábé a 8. századtól a 12. századig) érvényben volt az általuk uralt területeken. Egy általánosabb viking posztomat ide kattintva olvashatod.

A vikingeknek volt egy jól szervezett jogrendszerük, ami a közösségi gyűléseken, az úgynevezett þing-eken (thing-nek szokták átírni) keresztül működött. Itt vitatták meg a jogi ügyeket és hoztak polgári vitás és büntetőeljárásokban ítéletet.

1.) A tűzalapú bűnösség

Ez főként a kereszténység elterjedése után vált gyakorlattá. A gyanúsítottat arra kényszerítették, hogy forrásban levő vízből emeljen ki fémtárgyakat, több méteres izzó szénrétegen sétáljon át, felforrósított kődarabokat vigyen a kezeiben a főtér egyik végéből a másikba, stb. Ezt követően néhány napra, esetleg hétre megfigyelés alá helyezték. Ha az előre meghatározott idő elteltével a sebek tiszták maradtak (vagyis nem következett be fertőzés), ezt az illető ártatlanságának bizonyítékaként kezelték (vagyis az Úr véleményt mondott) és felmentették. Ha a seb begyulladt, az illető bűnösnek minősült és következtek a konkrét büntetések.

2.) A pénzbüntetés

A vikingek tisztelték a vagyont, ezért nem meglepő, hogy a legtöbb bűncselekményért a pénzbüntetés volt a legelterjedtebb megoldás. A vétkesnek be kellett fizetnie egy összeget. Ezt általában a sértettnek (vagy a családjának) csengette ki, de előfordult olyan is, hogy ennek egy részét a közösség kasszájába fizette be, egy másik részét pedig az éppen aktuális uralkodó vagy törzsi vezető számlájára. A kiszabásánál figyelembe vették az elkövető anyagi helyzetét, vagyis ugyanazért a cselekményért egy gazdagabb bűnös nagyobb büntetést kapott, mint egy szegényebb.

3.) A nyilvános megkövezés

A vikingek alapból kereskedőnemzet voltak, úgyhogy nem meglepő, hogy azokat, akik lopásokat vagy rablásokat követtek el kereskedők sérelmére, kiemelten kezelték és a következőképpen büntették: a hajukat leborotválták, ezt követően a fejüket bekenték kátránnyal, majd kacsa- vagy libatollal borították be. A bűnösnek ezután a kereskedők sorfala előtt kellett végigsétálnia, akik kövekkel dobálták meg. Ha túlélte, a tollakat és a kátrányt eltávolították a fejéről és szabadon engedték.

4.) A csonkítás

Ez a büntetési forma elsősorban a norvég és izlandi területeken élő rabszolgákra volt érvényes. Ha egy rabszolga megölte a gazdáját (vagy akár csak megkísérelte ezt) és így próbált lelépni, levágták a kezeit és/vagy a lábait, majd gondoskodtak arról, hogy nehogy belehaljon, hanem minél tovább éljen. Ennek az úgynevezett "generális prevenció" volt a célja, vagyis az, hogy minél tovább a többi rabszolga szeme előtt legyen és azok naponta szembesüljenek azzal, hogy mi vár rájuk, ha valami hasonló szabadulási kísérletet fontolgatnának.

5.) A rabszolgasors

A vikingeknél a rabszolgák elsősorban a harcokban foglyul ejtett külső ellenség soraiból származtak, de néha előfordult, hogy őshonos (vagyis bennszülött, szabadnak született) emberek is hasonló sorsra jutottak. Ha nagyon súlyos bűncselekményt követtek el (például rablógyilkosságot vagy lepaktáltak az ellenséggel), esetleg ha a kiszabott pénzbüntetést nem fizették ki, a thing hozhatott olyan határozatot, hogy mostantól rabszolgák lesznek. Összehívták a környék gazdagabb családfőit, akik nyilvánosan licitáltak a rabszolgajelöltekre. Tegyük még hozzá: egy rabszolga megölése a gazdája által nem számított bűncselekménynek.

6.) A száműzetés

Egyes bűncselekmények esetében az elkövető ezzel a (mellék)büntetéssel is szembesülhetett. Kétféle száműzetés (vagy száműzés; sose tudom, melyik a helyesebb) létezett: a határozott idejű és az életfogytig tartó. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az elítélt el kellett hagyja az aktuális lakóhelyét, ráadásul minden vagyontárgyát hátrahagyva. Volt olyan, hogy csak az adott faluból kellett távoznia, de nem volt ritka az olyan eset sem, amikor minden, vikingek által lakott területről kitiltották. Hogy ez utóbbit hogyan ellenőrizték, nem tudom. Ha a büntetés határozott időre szólt (mondjuk három vagy öt évre), a vagyontárgyai (háza, földjei, háziállatai, stb.) megmaradtak, családtagjai gondoskodhattak ezekről. Amikor visszatért, ezekhez hozzáférhetett. Ha azonban a száműzetés végleges volt, ez teljes vagyonelkobzással járt. Érdekesség: ónorvég nyelven a száműzetést úgy hívták, hogy "skóggangr", ami szó szerint azt jelenti, hogy "távozni az erdőbe".

7.) A halálbüntetés

Elsősorban az előre kitervelt és nyereségvágyból elkövetett emberölések esetében alkalmazták, a legtöbbször lefejezéses végső megoldásként. Állítólag volt azonban a vikingeknek egy különösen kegyetlen kivégzési módszere, amit a hazaárulókra és felségsértőkre szabtak ki. Mivel sok történész vitatja, hogy ez valóban szokás volt-e, vagy csak a pogány korszak Odin nevű főistenének bemutatott emberáldozatról van szó, nem tényként említem, csak morbid érdekességként. Nem mennék bele a gyomorforgató részletekbe (az utolsó illusztráció ezt mutatja be), de akit érdekel, keressen rá a "vérsas" (blood eagle, Blutadler) kifejezésre. Amúgy egyes emberölési ügyekben az áldozat családja büntetlenül vérbosszút állhatott az elkövetőn, pláne ha ez nem fizette ki a rá kiszabott pénzbüntetést.

Biztos nektek is feltűnt, hogy szabadságvesztéses büntetések nem voltak a vikingeknél. Nem csoda, hiszen a mai értelemben vett "börtönök" náluk nem léteztek. Úgy voltak vele, hogy ez a közösségnek csak költséget jelentene.