Szent Lajos király hídja

Eléggé köztudott, hogy a franciák huszadik századi katonai imidzse mifelénk nem kifejezetten kedvező, hogy finoman fogalmazzak. Mindannyian ismerünk olyan vicceket, mémeket és poénokat, amelyek arra vannak kihegyezve, hogy a napóleoni Grande Armée óta gall barátaink nem igazán a hadviselési képességeikről híresek (a Francia Idegenlégiót most hagyjuk, ők a francia fegyveres erők tagjai ugyan, de alapbeállítás szerint a legénységi állomány nem francia).

Mint minden általánosítás, persze ez sem 100%-osan igaz.

Volt például egy második világháborús esemény, amikor 1940 nyarán a Franciaországba betörő olasz csapatok szembesültek egy kivétellel. A Déli Alpok lábánál, az olasz-francia határ egyik határfolyója felett átívelő hidat (a Pont Saint-Louis-t*) és ennek francia oldalán található apró bunkert a 96. Hegyi Dandár 9 (kilenc!) francia katonája (egy alhadnagy, egy őrmester, egy tizedes és hat közlegény) három napig tartotta az országba itt betörni szándékozó olasz 89. Gyalogos Ezred ellen, amely mintegy 1200 (ezerkétszáz!) főből állt. A franciáknak a kézifegyvereiken kívül volt egy 37 mm-es páncéltörő lövegjük és két géppuskájuk. Ennyi.

Az ütközetben körülbelül 200 olasz katona vesztette életét, további mintegy 600 megsebesült. Mindegyik francia túlélte a csatát, aminek az olasz-francia tűzszüneti megállapodás vetett véget június 25-én és a bunker védői olasz fogságba kerültek.

*: nem tévesztendő össze az azonos nevű párizsi gyalogoshíddal, amely a Szajnán átívelve összeköti a két belvárosi kis szigetet, az Île de la Cité-t az Île Saint-Louis-szal. És persze nem azonos Thornton Wilder híres regényében (Szent Lajos király hídja) szereplővel sem, hiszen ez utóbbi Peruban volt. Már amíg le nem szakadt.

(A képen a kilenc hős katona látható. A fotó június 27-én készült, amikor két nap után az olaszok visszaadták őket a franciáknak)