A hírszerzéstörténelem egyik korai, alaposan dokumentált ipari kémkedési műveletére 1470 évvel ezelőtt került sor, amikor két bizánci fedett ügynök (akarom mondani hittérítő szerzetes) több tízezer selyemhernyópetét csempészett ki Kínából a járóbotjaik üreges részébe rejtve. Addig az európai selyemkeresletet kizárólag kínai importból elégítették ki, s ebből lett elege Jusztiniánosz császárnak.
Hazatértük után a mintegy 5-6 grammnyi petéből sikeresen ki is kelt vagy négyezer hernyó, amelyek aztán szépen szaporodtak (a szerzetesek a tenyésztési technológiát is ellesték), s ők lettek a későbbi dél-európai és közel-keleti selyemipar alapja. A kínai kereskedők több évszázados selyemmonopóliuma megroppant, a szerzetesek pedig soron kívüli előléptetésben és három hét rendkívüli szabadságban részesültek.
Feltételezem, hogy kínai vízumot innen kezdve már nem kaptak :-)
Természetesen a selyemipar a Bizánci Birodalomban állami monopóliummá lett, kizárólag külön császári engedéllyel rendelkező hernyótenyésztők és kereskedők művelhették ezt a szakmát. Sőt: vásárolni se akárki vásárolhatta, ehhez is engedély kellett. A selymet még diplomáciai fizetőeszközként is használták, ráadásul ezzel korrumpálták az erre fogékony külföldi partnereket (akikből nem volt hiány). A selyem a nagyon gazdagok egyik kiváltságává vált és kábé a 18. századig így is maradt.
A bizánci selyem aranykora (már ha lehet ezt így mondani) úgy 600 évig tartott, aztán a technológia valahogy kiszivárgott Itáliába, ráadásul jöttek a keresztes hadjáratok, a birodalom megroppant és már nem tudta fenntartani a selyemmonopóliumát (sem). A Magyar Királyságban egy olasz származású kereskedő, bizonyos Giovanni Pietro Passardi az 1600-as évek végén alapította meg az első selyemhernyótenyészetet. Ekkortól számítjuk a magyar selyemipar létezését.
És hogy mire jók még azóta, arról itt olvashattok.