Egy orosz komenistától ez igen jó poén. Erre szokták mondani, hogy akkor is frankó, ha nem igaz! (Persze itt olvasva kétségünk nem lehet a hitelességről. Köszönjük!)
Hogy soha, semmiben nem bírt egy kommunista rezsim sem felzárkózni a kultúrnépek közé. :( Sok vád érheti az arisztokráciát világszerte, de tagadhatatlan tény, hogy a kultúra letéteményesei voltak, mecénások, műgyűjtők, zeneszerzők, festők, szobrászok, tudósok, írók, költők eltartói, divatdiktátorok és koncerttermek, operaelőadások állandó látogatói. Ha elzavarod az arisztokráciát, és helyébe lép a nép, akkor az van, hogy egy nylon otthonkában feszítesz Jackie mellett és k.rva szarul érzed magad, mert 7 élet alatt se bírod behozni a hátrányodat. Van nekem egy csodás kutyám, Misu, a cárevics ( tényleg olyan, mint egy orosz nagyherceg), ő szokta mondani a blogján, hogy azért az drámai volt, mikor a feldühödött matrózok betörtek a Zimnyij Dvorecbe, nem Schubert-dalokat énekeltek. A mi mai arisztokráciánkra pedig ( parvenük ezek) szót sem érdemes vesztegetni.
Én amúgy ab start (mármint származásilag és alapmeggyőződésileg) inkább olyan plebejus-, mint patríciusalkat vagyok, de a kommented lényegi részével kénytelen vagyok egyetérteni. Különösen az utolsó mondattal.
Faterom vízvezetékszerelő volt, anyám mérnök, olvastak minden létező szabadidejükben. Ettől függetlenül nekem se a csipketerítő ragadt a hátamra a fülesfotelben üldögélve, mentem apámmal már 10 évesen dolgozni, szerszámokat adogatni. Értem azt is, hogy a tajgán nyomorgó muzsiknak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy Puskin költészetén merengjen, nem is az ő bűnük. Az a nagy bajom, hogy az oktatáshoz való hozzáférés a kommunista rezsimeknek kiváló lehetőség volt a propagandára, az állandó és maradandó értékek pedig valahogy elsikkadtak, lásd kedvenc kurzusköltők, írók, zenészek, festők, tehetségtelen kegyencek előtérbe helyezése. Deja vu érzésem van :)))))))))
Egy orosz komenistától ez igen jó poén. Erre szokták mondani, hogy akkor is frankó, ha nem igaz! (Persze itt olvasva kétségünk nem lehet a hitelességről. Köszönjük!)
Hogy soha, semmiben nem bírt egy kommunista rezsim sem felzárkózni a kultúrnépek közé. :( Sok vád érheti az arisztokráciát világszerte, de tagadhatatlan tény, hogy a kultúra letéteményesei voltak, mecénások, műgyűjtők, zeneszerzők, festők, szobrászok, tudósok, írók, költők eltartói, divatdiktátorok és koncerttermek, operaelőadások állandó látogatói. Ha elzavarod az arisztokráciát, és helyébe lép a nép, akkor az van, hogy egy nylon otthonkában feszítesz Jackie mellett és k.rva szarul érzed magad, mert 7 élet alatt se bírod behozni a hátrányodat. Van nekem egy csodás kutyám, Misu, a cárevics ( tényleg olyan, mint egy orosz nagyherceg), ő szokta mondani a blogján, hogy azért az drámai volt, mikor a feldühödött matrózok betörtek a Zimnyij Dvorecbe, nem Schubert-dalokat énekeltek. A mi mai arisztokráciánkra pedig ( parvenük ezek) szót sem érdemes vesztegetni.
Én amúgy ab start (mármint származásilag és alapmeggyőződésileg) inkább olyan plebejus-, mint patríciusalkat vagyok, de a kommented lényegi részével kénytelen vagyok egyetérteni. Különösen az utolsó mondattal.
Faterom vízvezetékszerelő volt, anyám mérnök, olvastak minden létező szabadidejükben. Ettől függetlenül nekem se a csipketerítő ragadt a hátamra a fülesfotelben üldögélve, mentem apámmal már 10 évesen dolgozni, szerszámokat adogatni. Értem azt is, hogy a tajgán nyomorgó muzsiknak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy Puskin költészetén merengjen, nem is az ő bűnük. Az a nagy bajom, hogy az oktatáshoz való hozzáférés a kommunista rezsimeknek kiváló lehetőség volt a propagandára, az állandó és maradandó értékek pedig valahogy elsikkadtak, lásd kedvenc kurzusköltők, írók, zenészek, festők, tehetségtelen kegyencek előtérbe helyezése. Deja vu érzésem van :)))))))))
Adalék: mozi, Sztálin halála. Fergeteges vígjáték a maga fanyar és keserédes módján.