Műkincsek a célkeresztben

Nosztalgia

Valamikor a kilencvenes évek közepén történt, hogy Tonhauser ezredes úr (nyugodjék békében!) behívott az irodájába és az ESIPN-es múltamra tekintettel megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kimenni két hétre Párizsba szakmai fejtágításra. Francia nyelvtudású rendőrtiszt kéne, de az illetékes BRFK-osztályon ilyen nincs, csak egy magyart hívtak meg, tolmácsot meg nem biztosítanak, a lehetőséget viszont nem hagyhatjuk ki. Már csak azért sem, mert mindent a franciák fizetnek.

- Naná, főnök, mi az hogy! Akár már holnap indulok, ha kell! - válaszoltam sietve.

- Ez valami nemzetközi műkincses nyomozótanfolyam lesz. Értesz te ezekhez? - kérdezte.

Akkoriban még úgy voltam vele, hogy a detektív nem hazudik a góréjának (pláne Tonhausernek!), úgyhogy csak ööööö-ztem egy nagyot és lesütöttem a szemem.

- Na de végül is egy tanfolyam azért van, hogy olyasmit tanuljon az ember, amit amúgy nem tud... - töprengett hangosan néhány másodperc hallgatás után és mélyen a szemembe nézett.

- Tökéletesen egyetértek! - vágtam rá gyorsan és fegyelmezetten.

- Rendben. Akkor leadom a neved a KKO-nak (Külkapcsolatok Osztálya), aztán majd hívnak a tudnivalókkal. Támogatom a kiutazásod. Leléphetsz. - foglalta össze a lényeget.

Három nap múlva tényleg jelentkeztek a kákáósok egyeztetés miatt, aztán úgy két hónap múlva ki is mentem az OCRVOOA-hoz (a francia bűnügyi rendőrség Műkincs- és Műtárgylopások Elleni Központi Hivatala), ahol ha nem is tanultam meg mindent a topikról, de kaptam egy általános áttekintést a témáról bűnügyes zsaruszemszögből. Úgy igazából akkor döbbentem rá, hogy micsoda komplex (és gyakran mocskos) világ a kulturális javak nemzetközi kereskedelme.

A tanfolyamnak tényleg érdekes programja volt. Aki azt hinné, hogy egy rendőrkiképzés csak olyasmikből állhat, mint a büntetőeljárási, a kriminalisztikai és az intézkedéstaktikai ismeretek elsajátítása, az téved. Voltunk például a Louvre-ban (nem kellett sorba állnunk a bejutáshoz!), ahol nem csak a Mona Lisát és a többi turistamágnes cuccot vettük szemügyre, hanem körülnéztünk a restaurációs részlegen is, ami a látogatók előtt nincs megnyitva. Jártunk igazi árverésen a Bonhams Paris aukciósházban (sajnos nem licitáltunk, csak bámészkodtunk), meglátogattuk az 1817-ben alapított (és azóta megszakítás nélkül működő) Hôtel Drouot nevű művészeti galériát és műtárgy-tőzsdét is. Ez utóbbi kávézójában életem egyik legfinomabb kapuccsínóját ittam a galéria biztonsági főnökével, aki természetesen egy hajdani OCRVOOA-s nyomozó volt és aki rengeteg érdekességet mesélt a műkincs-alvilágról, ennek működéséről, szokásairól és szabályairól.

Ezt a szakmai tudást később itt-ott még kamatoztatni is tudtam, például a Seuso-ügyben, ahol valami apró kis részfeladataim nekem is voltak. Jó kapcsolatokat sikerült kiépítenem a többi külföldi nyomozó többségével: tizenkét posztkommunista kelet-európai országból érkeztek a tanfolyam résztvevői (még Oroszországból is, ami akkor még ugyancsak posztkommunistának minősült). Természetesen sörözgettünk/borozgattunk és sztorizgattunk esténként, telefonszámokat cseréltünk és bizony többször is jól jött az elkövetkezendő években, hogy közvetlenül és azonnal fel tudtam hívni apró szakmai szívességekért egy prágai, bukaresti, szófiai vagy varsói kollégát. Úriemberek közt szívességért szívesség jár cserébe, szóval én is álltam rendelkezésükre, ha nekik kellett valami gyors magyarországi mankó egy-egy folyamatban levű ügyükhöz és nem akartak túl sokat adminisztrálni. Márpedig a rendőr mindenhol rengeteget adminisztrál és nagyon nem szereti…

• Minden szakmában fontos a kapcsolati tőke, s ez az alapigazság különösen érvényes a bűnügyi szakterületre, ahol egy gyors telefonhívással néhány órán (vagy ideális esetben akár perceken) belül olyan információ birtokába juthat az ember, amire hivatalos levelezéssel (papírmunka, iktatószámok, aláírások, okoskodó bürokrata hivatalnokok a megkereső és a megkeresett oldalon egyaránt, neadjisten egy interpolos vagy europolos kanyar, határidők, hadd ne folytassam) esetleg hónapokat kell várni, amikor talán már tök felesleges, mert rég elment a vonat és a mozdonyfütty se hallatszik.

Még olyan is előfordult, hogy egy balti kolléga felhívott azzal, hogy nincs-e valami megbízható balkáni kapcsolatom, mert gyorsan kéne nekik egy bizalmas infó a Duna alsó folyásának mentéről. Természetesen volt, úgyhogy összehoztam őket. A balkáni nyomozó megkérdezte tőlem, hogy a balti srác megbízható-e. Mondtam, hogy kezeskedek érte. Ez Dumitrunak* elég is volt, Vidmantas* egy óra múlva megkapta a kért információt.

*: a nevek kitaláltak; utólag se akarok senkinek problémát.

(Az első képen az OCRVOOA díszplakettje. A hivatal emblémájáról és a rajta látható krikszkrakszok szimbolikájáról percekig meséltek a művészlelkű francia kollégák, mert mindennek van értelme rajta, de ezzel most nem untatnék senkit. Már csak azért sem, mert már alig emlékszem a bonyolult összefüggésekre. A második képen az oklevél, amit a tanfolyam végén kaptam a plakettel együtt.)