Foch vagy Keynes?
Amikor 1919. június 28-án - pontosan a szarajevói merénylet ötödik évfordulóján - aláírták az első világháborút lezáró, Németország szempontjából különösen durva Versailles-i békekötési dokumentumot, a francia Ferdinand Foch marsall (aki szerint a győztesek túl elnézően bántak a vesztes Német Birodalommal) a következőt mondta véleménye alátámasztásául:
Ez nem békeszerződés, hanem egy húsz évre szóló fegyverszünet.
Nem mindenki értett egyet a francia tábornagy szigorúságával. Ott volt például a később világhírűvé vált brit közgazdász, John Maynard Keynes, aki gazdasági és pénzügyi szakértőként vett részt a béketárgyalásokon. Ő pont az ellenkezőjét állította. Szerinte a szerződés - büntetés és jóvátétel címén - akkora terheket rótt a németekre, amik politikai és gazdasági szempontból egyaránt igazságtalanok és nagyon kontraproduktívak. Arról, hogy neki vagy Foch-nak volt igaza abban, hogy a nyugati szövetségesek túl engedékenyek vagy túl szigorúak voltak Németországgal, a mai napig folynak a történészi viták. Ebben nem tudok állást foglalni, de a véleményed szívesen olvasnám a kommentek között.
Mindenesetre 1939. szeptember elsején hajnali 04 óra 40 perckor (vagyis a Versailles-i békeszerződés után húsz évvel és 64 nappal) a Luftwaffe bombázni kezdte a lengyelországi Wieluń-t, majd a Wehrmacht átlépte a német-lengyel határt: a második világháború elkezdődött. Foch marsall ezt már nem érte meg (tíz évvel korábban elhunyt), pedig biztosan nagyon büszke lett volna beteljesedett jóslatára.
Persze azon is el lehet töprengeni, hogy vajon elmaradt volna-e a második világháború, ha
a.) Németországgal nagyvonalúbban, engedékenyebben bánnak a győztesek (ahogy Keynes javasolta),
vagy ha
b.) még szigorúbbak vele, mint amilyenek voltak (amit Foch hangoztatott).
Összetett kérdés és bizonyisten nem tudom, hogy van-e rá egyértelműen helyes, rövid válasz. Ahogy azt az egykori temesvári történelemtanárom, Csomós Imre (RIP!) mondta egyszer régesrég: a történelem mint tantárgy nem csak dátumok, események és hadvezérek meg királyok nevének bemagolásából áll, hanem gondolkozásból is.
Úgyhogy gondolkozzunk. És szavazzunk.
Van egy harmadik lehetőség: ez pedig a Versailles-i békeszerződés végrehajtása, hamár úgy kötötték meg, ahogy. Ugyanis a békeszerződés szétzúzása nem a Lengyelország elleni hadjárattal valósult meg. Először azzal, hogy a német csapatok bevonultak a Ruhr-vidékre, amúgy Hitler azon parancsával, hogy ha a franciák lőnek, akkor a német csapatok vonuljanak vissza. Na jó, erről a részletről a franciák nem tudtak, de ettől függetlenül is, miért ragaszkodtak a Ruhr-vidék demilitarizálásához, ha nem ragaszkodtak hozzá. Másodszor az Anschluss utáni hallgatással, harmadszor Münchenben, és ezek csak a leghíresebb esetek. Amúgy pedig, akárkiről neveztek is el repülőgép-hordozót, Keynesnek volt igaza, ők igazolja a történelem, ha egyáltalán lehet ilyesmit mondani.
Igazából valahol mindkettőnek igaza volt, viszont közbeszólt a valóság.
Soha, egyik győztes ország közvéleményén nem ment volna át egy Keynes-féle "meghalt töbmillió ember néhány megalomán uralkodó f@szméregetése miatt, de spongyát rá" hozzáállás, abból lázadások és a közmondásos lámpavasak következtek volna.
A Foch-féle "túl enyhe volt ez a büntetés a németeknek" meg a valóság falába ütközött, mert arra aztán már senkinek nem volt sem ereje, sem ideje, sem pedig pénze, hogy akkor a háborút a totális megszállásig vigye.
Lássuk be, a II. VH után azért szükség volt a totális megszállásra Németország és Japán esetében is ahhoz, hogy egy normális, békeszerető, demokratikus társadalmat alakítsanak ki a megszállók az előző rendszer üszkös hamvain. Szó szerint.
És a legjobb, hogy senki nem tudhatja, mi történt volna egy enyhébb vagy egy még szigorúbb békeszerződéssel. Vagy ha az antant komolyan gondolja a fenyegetéseit és seggberúgja az újra nyújtózkodni készülő Németországot a Ruhr-vidéken vagy az Anschluss idején...