Camp Raffalli

Nosztalgia

Vannak régi szuvenyírcuccaim, amiket viszonylag könnyű szívvel engedek el és vannak, amelyek fölött órákat töprengek, amíg meghozom a döntést, hogy menniük kell.

És persze vannak számosak, amelyektől SOHA nem válnék meg. Hát ez is egy ilyen.

Úgy 20 évvel ezelőtt szolgálati úton jártam a Francia Idegenlégió 2. Ejtőernyős Ezredénél (2ème Régiment Étranger de Parachutistes) a korzikai Calvi melletti Camp Raffalli-ban. Egy kiemelt hazai bűnügyi nyomozás volt az odautazásom apropója, amiről most csak annyit mondhatok, hogy egy hajdani magyar légióssal kapcsolatos háttérinformációkat kellett összegyűjtenem. A Légió amúgy nem arról híres, hogy hatra-vakra beleegyezne belső információk kiadásába külföldi érdeklődő szerveknek, de nekünk összejött, amire - szerintem - joggal lehettünk büszkék. Nem sok ilyen esetről tudok. És azt sem tudom, manapság hogy reagálnának egy hasonló megkeresésre…

Na ott kaptam ezt a bögrét a biztonsági főtiszttől, aki a vendéglátóm volt (mondjuk így). Korombeli alezredes volt, eleinte egy kicsit merev és gyanakvó, ami egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a katonatisztek nem igazán szeretik, ha zsaruk szaglásznak az embereik után.

De aztán a második napon, amikor már túl voltunk a kötelező vörösboros első estén (amit stílszerűen a laktanyai kantin tiszti büféjében abszolváltunk úgy hajnali kettőig), felengedett és kiderült, hogy nagyon jó arc. Ő és az indonéz származású (de már 15 éve francia állampolgárságú) irodavezető adjudant-chef (vagyis kábé törzszászlós) rengeteget segítettek azalatt a hat nap alatt, hogy eredményesen el tudjam végezni azt a munkát, amiért odamentem. Lehet, hogy gyerekesnek fog hangzani, de bevallom: azt meg külön élveztem, hogy mivel én is alezredes voltam, engem is mon colonel*-nek szólítottak a katonák (a franciáknál ebben az esetben felfelé kerekítenek, vagyis az alezredest is megilleti szóbeli és írásbeli megszólításnál az "ezredes" rendfokozat).

Szóval ezt a bögrét tutira megtartom. A zöld-piros alapon látható hétlángú robbanó kézigránát a Légió általános jelképe, a CBI pedig a Compagnie de Base et d'Instruction (körülbelül Törzs- és Kiképző Század) rövidítése; ez utóbbi volt a fogadószervem. Vannak még légiós emlékeim, ezekről például ebben a posztban olvashatsz.

*: Nyelvi érdekesség, hogy a francia hivatalos katonai nyelvben a nőnemű elöljáró vagy feljebbvaló megszólításakor a "mon" (enyém) birtokos névelő elmarad. Vagyis egy női ezredes (vagy százados) megszólítása simán csak "colonel" (vagy "capitaine") lesz és nem "mon colonel" (vagy "mon capitaine"). Gondolom azért, mert így akarják elkerülni a kisajátítás és a szexizmus látszatát is. Amúgy a Légióban már vannak nők is, de kizárólag nem-kombattáns beosztásokban (jogász, eü-személyzet, informatikus, stb.).