A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal poroszosan visszafogott, falra akasztható emlékplakettje. Semmi csicsa, semmi színkavalkád, semmi tigris, sárkány, pallos, lángcsóva, nagyképű mottó vagy hasonló úri hívságok. Fehér alapon feketével a Wiesbaden-i központjuk főépületének képe, a jobb alsó sarokban a szerényen informatív (ugyanakkor a szakembereknek sokatmondó) felirat: Bundeskriminalamt, Wiesbaden.
A BKA feladatai közé tartozik a német szövetségi államok bűnügyi szolgálatai közötti koordináció, ugyanakkor ők az illetékesek az olyan különösen súlyos bűncselekmények nyomozásában, mint például a nemzetközi szervezett bűnözés vagy a terrorizmus, de az övék a kiemelt tanúvédelem is, satöbbi. És ők delegálják a külföldre kihelyezett német rendőrségi összekötőket, akik a partnerországok német nagykövetségein szolgálják a Bundesrepublikot és tartják a kapcsolatot a fogadó államok rendészeti szerveivel.
Én csak egyszer jártam Wiesbadenben egy nemzetközi konferencián valamikor a 2000-es évek elején (ettől függetlenül elég sok közös ügyben dolgoztam velük), de a következő jelenettel, a nulladik nap estéjének úgynevezett welcome drink partiján (ami messze a legnépszerűbb momentuma a hasonló bűnüldözési rendezvényeknek) másodpercek alatt sikerült belopnom magam a vendéglátók szívébe.
Az első schnaps-sör kombó szopogatása közben, az ismerkedés perceiben ott álldogáltunk az egyik asztal mellett egy kisebb társasággal. Ott voltak annak a munkacsoportnak a tagjai, amelyben én is érintett voltam (négy ilyen working group volt a konferencián): a házigazda német mellett még vagy tíz-tizenkét kolléga, többek között egy amerikai csávó, aki az FBI-t képviselte. Vele egy előző megbeszélésen már találkoztam Washingtonban (majd erről is írok), ismertük egymást egy közös meló kapcsán. Részlet a cseverészésből:
FBI-os a németnek: Hát tényleg örülök, hogy itt lehetek, Mueller igazgató* nevében is köszönöm a meghívást. Bevallom, most először járok Németországban, nekem itt minden új.
Tiboru az FBI-osnak: Jim, bocsánat, hogy közbeszólok, de akkor segítek megérteni, hol is vagyunk. Úgy képzeld el, hogy az FBI az az amerikai BKA.
Két-három másodpercnyi csend után (ennyi kellett, hogy leessenek a tantuszok) elkezdődött a röhögés. Csak az amúgy is kicsit lassú norvég Hartvignak kellett utólag elmagyarázni a poént, de ezt a dán haverja bevállalta. Az az igazság, hogy Jim is kuncogott. A német kolléga később külön, négyszemközt is értékelte a hasonlatom; állítólag másnap magának a BKA elnökének is elmesélte a sztorit.
*: Nem tévedés: akkoriban egy Robert Mueller nevű arc volt az FBI igazgatója. Egyszer még kezet is fogtam vele.
Pár BKA egy részlege által szervezett éves európai tematikus találkozón (München mellett) mindig kellemes meglepetés volt, hogy a résztvevők egymás munkáira és feladatmegoldásaira voltak valóban kíváncsiak és nem az un. “felhő tologatás” folyt pár napon keresztül. Nem kellett szégyenkezni a mezőnyben, több esetben töredék költségből oldottunk meg feladatokat, mint az anyagilag jobb helyzetben lévő társszervek.
Nem értem a poént, tolmácsot kérek!