Betörés a Zsidó Múzeumba

Nosztalgia

Harminc évvel ezelőtt, 1993 decemberében betörtek a Dohány utcai zsinagógába és az ottani, éppen átépítés alatt álló (s ezért kívülről felállványozott) zsidó múzeumból kábé 7 milliárd (!) forint értékű műtárgyat vittek el. Naná, hogy bennünket, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatot is mozgósítottak.

Úgy két-három hónap múlva jött valami infó az alvilágból, hogy tán románok lehettek az elkövetők. Tonhauser ezredes behívott az irodájába és utasított, hogy próbáljam meg felvenni a kapcsolatot a bukaresti partnerszolgálattal és hívjuk meg őket egy baráti csevegésre. Hozzátette, hogy teljes felhatalmazást ad a közvetlen kontaktusra, ami azt jelentette, hogy nem kellett mindenféle előzetes engedélyt kérnem a külkapcsolatosoktól és jelenteni is csak neki jelenthetek. Katonásan csak annyit mondtam, hogy "értettem!". Visszamentem az íróasztalomhoz, leültem és elkezdtem gondolkozni, hogy mit és hogyan is kéne csinálni...

Telefonáltam, faxoltam, jöttem-mentem, mozgósítottam az összes, formális és informális kapcsolatomat, míg aztán '94 tavaszán megérkezett egy román delegáció, amit a román rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Brigádjának (BCCO) parancsnoka, egy bizonyos Călin Mateescu ezredes vezetett. Három napig tárgyaltunk (én voltam az egyedüli tolmács, mert ehhez Tonhauser ezredes ragaszkodott). Hogy miről és hogyan, arról részletekben ma sem beszélhetek, de ezt a díszjelvényt (amit Mateescu ezredestől kaptam) talán bemutathatom itt az első képen.

15 évig az irodám falán lógott, most meg itt lapul az egyik fiókomban. Az egyik magyar kolléga egyszer megkérdezte tőlem: te, mi az az ősember egy fáklyával vagy miafaszom ott a román embléma közepén?! Elmagyaráztam neki, hogy az egy dák harcos, a legendás farkasfejes hadijelvényükkel :-)

Az izraeli rendőrség (és nem tudhatom, de feltételezem, hogy más ottani szerv is) bekapcsolódott a felderítő munkába, ami jelentős lendületet adott a nyomozásnak. Az ellopott cucc túlnyomó részét később megtalálták valahol Bukarest mellett egy sufniban (természetesen "névtelen állampolgári bejelentés alapján", ahogyan ez ebben a szakmában általában lenni szokott), majd '94 nyarán - mindenféle diplomáciai és belügyi egyeztetést követően - egy magyar katonai repülőgéppel szállították a román fővárosból a tököli reptérre. Innen az RKSZ (Rendőrség Különleges Szolgálata, a mostani TEK elődje) és a mi bevetési egységünk kísérte Budapestre a cuccot, jelentős sajtóérdeklődés közepette. Az SZBESZ és ennek bevetési osztálya emblémája itt látható a második illusztráción. A mai napig elérzékenyülök, ha rájuk nézek…

A nemzetközi nyomozás sajnos csak részben volt eredményes, mert az ellopott műkincsek úgy 80-85%-a meglett ugyan, de az elkövetőket és a feltételezett megrendelőket valahogy nem sikerült bíróság elé állítani, pedig nevek voltak. Hogy emögött a részkudarc mögött vádalku vagy más jellegű megegyezés lapult volna (és hogy pontosan kik és miért kötötték és melyik ország hatóságaival), a fene se tudja és most már szerintem senkit nem is érdekel. Találgatások persze voltak, vannak és lesznek, de mint említettem, ez már csak egy kriminalisztikai kuriózum, néminemű konteókkal finoman megfűszerezve.

Mateescu ezredest (aki egy dísztőrt kapott köszönetként egy Pintér Sándor nevű országos rendőrfőkapitánytól a nagyon korrekt együttműködését elismerendő) később előléptették és tábornokként ment nyugdíjba; úgy hat éve elvitte a rák. Most, hogy Tonhauser ezredes is elhunyt a tavaly, szerintem odaát ismét leülnek beszélgetni egy kicsit a régi szép időkről. Hát remélem, hogy egyelőre nem én fogok tolmácsolni...

Mindketten kiváló zsaruk voltak, nyugodjanak békében!

Ja, 1995 januárjában én is megkaptam a jutalmam: visszamenőlegesen 1994 októberétől havi 1800.- forint román nyelvpótlékban részesültem, mert "a nyelvtudást beosztásomhoz nélkülözhetetlen"-nek minősítették 🙂 Szó, ami szó: ezt követően is sokszor használtam a román nyelvtudásom, talán még írok erről is egy-két posztot, természetesen előre megnyugtatva az illetékeseket, hogy minősített részletek nélkül…

A korabeli sajtó meglepő részletességgel számolt be az ügyről, volt egy csomó sajtótájékoztató idehaza és külföldön is, szóval nagyon mediatizált téma volt három évtizeddel ezelőtt.

(Isten ments, hogy túlértékeljem a nyomozásban általam játszott szerepet. Egyszerű beosztott lótifuti voltam, egy a sok közül. A nyílt nyomozást amúgy is a BRFK folytatta, mi csak a háttérben meghúzódva támogattuk őket szerény, visszafogott lehetőségeinkkel, ötleteinkkel és kapcsolatainkkal.)