Az azték füstölők

Amikor 1519-ben csapatai élén Hernán Cortés partra szállt a közép-amerikai Yucatán félszigeten és elkezdte a maja, majd az azték birodalom felmorzsolását, meglepődve tapasztalta, hogy számos esetben az őslakosok istennek kijáró elismeréssel fogadták (máskor meg fegyveres ellenállást is tanúsítottak persze). A pompa része volt, hogy állandóan illatos füstölőkkel kísérték őket, amit a spanyolok külön megtiszteltetésként dekódoltak, hiszen a katolikus szertartások tömjénfüstjéből következtettek erre.

A valóság azonban ennél sokkal prózaibb volt.

Az aztékok híresek voltak személyi és közösségi higiéniájukról: naponta fürödtek, rendszeresen tisztították fogaikat, testápolókat és egyéb kozmetikumokat használtak, a hulladékot elszállították a településeikről és komposztálták. Ez utóbbi nem lehetett különösen nagy kihívás, hiszen akkoriban gyakorlatilag minden háztartási szemét biodegradábilis volt, a PET-palackok és a nejlonzacskók meglehetősen ritkák voltak.

Ezzel szemben az európai hódítók finoman szólva is olyan büdösek voltak, mint a görény. Túl azon, hogy az általuk reggeltől estig viselt testpáncél nem kedvezett a szellőzésnek (pláne az ottani szubtrópusi klímán), na és nem túl gyakran tisztálkodtak, egyik kedves szokásuk az volt, hogy - római mintára - néha állott vizelettel öblögették a szájüregüket, amit az indiánok érzékeny orra nehezen viselt el. A kulturális különbözőségeken túl ennek az is lehetett a magyarázata, hogy a bennszülöttek eredetileg (mármint genetikailag) ázsiai gyökerekkel rendelkeztek, márpedig tudjuk, hogy az ittenieknek az európaiaknál kevesebb az izzadságmirigyük, kevesebbet verejtékeznek, tehát a testszaguk is kevésbé penetráns.

Ugye milyen igaz a mondás: nem minden az, aminek első blikkre látszik. Vagy szaglik.