A tudomány születése
A történelemírás egyik alaptétele, hogy minél régebben történt egy esemény, annál nehezebb pontosan beazonosítani a dátumot. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évezredek során a naptárak és az időszámítások is jelentős változásokon estek át; hiába maradt fenn korabeli feljegyzés az akkori lokális dátumról, ezt nagyon nehéz a mai éveknek-hónapoknak-napoknak megfeleltetni.
De kivételek itt is vannak.
A legrégebbi olyan történelmi esemény, aminek a pontos dátumát sikerült utólag azonosítani, egy csata volt, méghozzá ie. 585. május 28-án. A médek és a lídiaiak (más szóhasználattal: a lűdök) akkor már közel hat éve háborúztak egymással, váltakozó sikerekkel és kudarcokkal. Ezen a napon a mai Törökország területén, a Halüsz (törökül: Kızılırmak) folyó partján csapott össze a két sereg. Az ütközet és az öldöklés már vagy két órája folyamatban volt, amikor hirtelen percekre elsötétült az egész harcmező.
Mindkét oldal katonái annyira beszartak, hogy azonnal letették a fegyvert és a két főparancsnok fegyverszünetet hirdetett, mert isteni figyelmeztetésnek tekintették a jelenséget. A fegyverszünetet békekötés követte: a felek kölcsönös egyetértésben megállapodtak a két birodalom határáról, ami a fentebb említett folyó lett. Ráadásul a békekötési szerződés egyik pontja alapján a méd uralkodó fia feleségül is vette a lídiai király lányát, szóval a két, mindaddig egymás legnagyobb ellenségeként elkönyvelt állam (és család) rokonok lettek.
Sajnos a mai háborúkat nem lehet ilyen módszerrel befejezni. Mindenki utánagondolhat egy-két aktuális fegyveres konfliktusnak vagy “különleges katonai műveletnek”…
Mi már tudjuk, hogy nem isteni kinyilatkoztatás, hanem egy napfogyatkozás szólt bele a csatába. És hát a csillagászok napra (sőt: órára vagy akár percre) pontosan meg tudják állapítani, hogy a múltban mikor következett ez be (és azt is, hogy a jövőben mikor és hol várható hasonló esemény).
Ez a módszer persze egyáltalán nem nevezhető modernnek. Állítólag (leglábbis Hérodotosz szerint) ezt a napfogyatkozást a milétoszi Thálész nevű csillagász (és filozófus, valamint matematikus) a bekövetkezése előtt hónapokkal előrejelezte, de ez se a médeknek, se a lídiaiaknak nem jutott a fülébe. És persze vannak olyanok is, akik szerint Hérodotosz tévedett: nem volt semmiféle jóslás, Hérodotosz rosszul tudta.
Hogy Thálész milyen módszerrel számította ezt ki (már ha tényleg megtörtént), a mai napig nem világos. Vannak, akik szerint az egyiptomiaktól tanulta az egyenleteket, mások meg azt valószínűsítik, hogy a babiloniak tudását használta fel, amit aztán tovább csiszolgatott. De ez ma már nem annyira lényeges, legalábbis szerintem.
Azt még elmondom, hogy kedvenc scifi-íróm, Isaac Asimov a Thálész-féle előrejelzést "a tudomány születésének" nevezte. Lehet vitatkozni vele, de nekem tetszik.
Ha a születését nem is, de a halálát még megérhetjük.
Kétségtelen Thálész, de sztem a matematikai bizonyítása nagyobb lépés (igen, azt is megtették már eløtte is, de az ø müve ismert maradt és hatott).
Eløtte a matematika is kísérletes tudomány volt. Onnantól ismertté vált, hogy elméleti úton, levezetéssel is lehet új eredményekre jutni. Matematikában ma már ez a szokásos út, de azért még létezik a kísérletes út is, ahol addig számolunk vagy szerkesztünk, ami valami ki nem sül beløle.
Ez utóbbit egy csomó matematikus nem kedveli, de pl nagyon szeretem Feynman bemutatóját, hogy a logaritmus függvény vagy a komplex kitevøs hatvány függvény alakját hogy lehetett számolással kitapogatni. Utána már jöhetett a levezetéses út, amikor már látszott, mi az eredmény. És aztán levezetések sokkal tovább vittek, de az elsø lépést akkor is kísérletesen, rengeteg számolással kellett megtenni.
https://www.feynmanlectures.caltech.edu/I_22.html