A Silo-banán

Mivel most fejeztem be a Silo című disztopikus scifi-sorozat második évadját (nekem tetszett), eszembe jutott egy közel negyven évvel ezelőtti sztori, aminek sok köze nincs se a hadtörténelemhez, se a rendészeti témákhoz, de határesetként (mert a joggal és a pszichológiával azért köszönőviszonyban van) elmesélem nektek.

1986-ban az amerikai Silo nevű, háztartási elektronikai áruházlánc országos reklámkampányt indított, melynek középpontjában egy luxuskivitelű sztereó kazettás rádiósmagnó állt, amit - a reklám szerint - akciósan "299 banánért" árusítanak. A "banán" szó a szlengben a dollárt jelentette.

Harminckét dörzsölt Seattle-i vásárló azonban szó szerint vette az ajánlatot és az akció első órájában egyenként 299 banánnal jelentek meg a helyi Silo központjában, követelve a cuccot. Edward Altizer, az áruház vezetője rövid hezitálás után arra utasította az eladókat, hogy teljesítsék a kuncsaftok kérését. Igaz, röviddel ezután módosították a reklámszöveget, hiszen a 299 banán összértéke úgy 50 dollár volt. Mivel nem is voltak berendezkedve a gyümölcs tárolására és esetleges továbbértékesítésére, a banánokat a helyi állatkertnek és egy szegényeket támogató civil szervezetnek adományozták.

A Silo kábé tízezer dollárt vesztett a bulin szűk egy óra alatt, viszont pár napig az egész USA erről (és a Silo-ról) beszélt, gúnyolva a cég reklámszakembereit.

Pedig - jobban utánagondolva - talán nem is hülyék voltak azok a marketingesek, hanem zsenik. A Silo forgalma a banános történet után kábé 15-20 százalékkal megnőtt, a cégnevet pedig olyan amerikaiak tízmilliói ismerték meg, akik azelőtt nem is hallottak róla.