A rendkívüli Viktória-kereszt
1942. március 28-án egy 600 fős brit különítmény rajtaütött a németek által erősen védett normandiai St. Nazaire kikötőjének hajójavító szárazdokkján. Az apró partraszálló hajókkal és egy rombolóval érkező britek végül sikeresen megsemmisítették a szárazdokkot, de a németek súlyos veszteségeket okoztak a kommandónak, melynek több mint a fele vagy életét vesztette, vagy foglyul ejtették.
A leghősiesebb angol katona, bizonyos Thomas Frank Durrant őrmester órákon keresztül állta a sarat: géppuskás lévén, egy kisméretű partraszálló hajóról egyedül lőtte a helyszínre érkező német Jaguar torpedónaszádot, sokáig megakadályozva, hogy az a csatornán továbbhajózva érdemben beavatkozzon a csatába. Az őrmester kilenc súlyos sebet kapott, végül a vérveszteségtől elájult, így tudták elfogni. Néhány nap múlva a helyi német katonai kórházban életét vesztette.
Önmagában ez a sztori (bármennyire elképesztő volt is a brit katona teljesítménye) még nem egyedülálló; a második világháborúban számos hasonló esetet feljegyeztek. Ami rendkívülivé teszi, az a következő.
Egy héttel a kommandós akció után a Jaguar kapitánya, bizonyos Friedrich Karl Paul tengerésztiszt felkereste a brit kommandósok foglyul ejtett parancsnokát, Augustus Charles Newman alezredest. Részletesen elmesélte neki a 23 éves Durrant nagyszerű helytállását és azt javasolta neki, hogy szabadulása után terjessze fel a hősi halált halt őrmestert a legmagasabb brit katonai kitüntetésre. Ez - miután a háború után Newman hazakerült - meg is történt: Durrant 1945 júniusában (posztumusz) megkapta a Viktória-keresztet. Ez az egyetlen eset a kitüntetés 167 éves történelmében, amikor az adományozást egy ellenséges hadsereg tagja kezdeményezte.
Az igazi katonai erényeket néha az ellenség is értékeli. Riszpekt, sergeant Durrant. És riszpekt, Kapitänleutnant Paul.
(A képen az őrmester és a Viktória-kereszt. A "Durrant jól odadurrantott a németeknek" szóviccet meg inkább kihagyom.)
Ritkán, de előfordult, éppen ezért meg kell őrizni ezeket.
a másik, ami eszembe jut - ahol részben az ellenfél javaslatára kapott valaki Viktória keresztet, - a HMS Glowworm esete.
a HMS Glowworm egy 1800 tonnás romboló volt, ami 1940 április 8-án közel fél óráig harcolt a nála tízszer nagyobb, erősebb német Admiral Hipper nehézcirkálóval, és végül - szinte teljesen ronccsá lőve, és minden torpedóját elhasználva - banshee-ként sikoltó szirénával nekifordult a nehézcirkálónak, felöklelve azt, felszakítva vagy 30 méteres darabon a cirkáló páncélzatát, majd elsüllyedt.
A német parancsnok megállította a hajót, és mindent megtett, hogy az angol ellenfél legtöbb tagját kimentse a vízből, majd az eset után a Vöröskereszten keresztül eljuttatott egy levelet a brit Admiralitásnak, ahol Viktória keresztre javasolta - poszthumusz - a Glowworm kapitányát. (meg is kapta)
Érdekes ez a hősiesség. Minden elismerést megérdemel az őrmester, a legnemesebb katonai erényeket mutatta meg a bajtársainak, az ellenségnek, de ennek a háttere mindig az adrenalin, ami mindent fed az adott harci cselekmény alatt. Ami nagyon fontos, hogy bizony vannak olyanok, akik összeomlanak egy ilyen helyzetben, és nem az adrenalin viszi őket előre, hanem kiszállnak a világból is, jellemzően bele is halnak az eseményekbe. Magam se gondoltam volna, mennyire számít ez, de 18 éves koromban, elsőlépcsős tüzérként éleslőszer pakoláskor (152 mm-es orosz lőszer, a ládán nem volt fogás, nekünk nem volt kesztyűnk, aki felvette a télit a pakoláshoz, azokat az első ládák után elvesztette) mindenáron tartani akartuk a szintidőt, megraktunk istentudja hány Uralt, a végén csak néztük egymást, mert mindenkinek az ujjairól csöpögött a vér. nem tudta senki, mikor és hogy sérült meg, nem vettük észre. Barátom dolgozott olyan amerikai cégnél, ami a rossz helyeken látta el a hadsereget, ő mesélte, hogy ütközet után a katonák nézegették magukat, jééé, itt a vállam alatt van egy átmenő, a felkaromban van egy repesz, ott is lukas, és ezt csak akkor vették észre, amikor már csend lett. Az őrmester pedig egy valódi hős.