Kétszáz évvel ezelőtt (egészen pontosan 1822. szeptember 10-én) Londonból kihajózott a Honduras Packet nevű, kábé 140 bruttó regisztertonnás vitorlás, fedélzetén 70 brit kivándorlóval, akik - egy boldogabb, gazdagabb és nyugisabb jövő reményében - a közép-amerikai Poyais nevű országba tartottak. Ezek az emberek előzőleg már anyagilag bebiztosították magukat, hiszen ottani termőföldeket, ingatlanokat és államkötvényeket vásároltak, rengeteg angol fontsterlinget váltottak át Poyais-i bankjegyekre és szívrepesve várták, hogy abba az országba érkezzenek, melyről nagyon sokat olvastak még odahaza. Biztonságérzetüket erősítette, hogy Poyais uralkodója (kormányzója, törzsfőnöke, stb.) egy skót ezredes (majd venezuelai tábornok), bizonyos Gregor MacGregor volt. A kormányzó bocsájtotta a rendelkezésükre a hajózási térképet is, ami az ígéret földjére vezette őket.
A történettel egyetlen apró probléma volt csak, amivel az európai gazdasági migránsok csak akkor szembesültek, amikor - két hónap hajózás után - megérkeztek célállomásukra, a Moszkitó-partra (a mai Nicaragua-Honduras határvidékére). Poyais ugyanis nem létezett.
MacGregor 1821-től kezdve brit befektetők százait vette rá arra, hogy állampapírokat és földeket vásároljanak az általa aprólékosan kidolgozott, de sajnos kitalált államban. Elképesztő alapossággal állította össze a monumentális átverést: címert és zászlót tervezett Poyais-nek, ottani bankjegyeket rajzolt és nyomtatott ki Londonban, sőt, még egy 400 oldalas útikönyvet is kiadott, amiben minden elképzelhető Poyais-i részletről beszámolt: széles sugárutakról, pezsgő kulturális életről, színházakról, tökéletes közbiztonságról, virágzó gazdaságról, édenkertszerű természeti környezetről, olyan folyókról, amelyekből másfél órás csónakázás után az ember (egy kis szerencsével) több maréknyi aranyrögöt tud összegyűjteni, satöbbi.
MacGregor tehát kitalált egy 34 ezer négyzetkilométeres utópiát (ez kábé a mai Dunántúl összterületének felel meg), ahol az ott lakók valóban az élhető világok legjobbikának örülhetnek. Na ezt szívták meg körülbelül kétszázan (a Honduras Packet csak az első hajó volt, amelyik Poyais-ba készülő kivándorlókat szállított).
A telepesek a várva várt Paradicsom helyett egy barátságtalan és lakatlan vidéket találtak. Mivel nem tudtak azonnal visszaindulni, mert elfogyott az élelmük, nekiálltak halászni és vadászni, valamint erdei bogyókat gyűjtögetni a túléléshez. Több hónapnyi kínlódás után (és körülbelül 30%-os emberi veszteséget követően) valamikor 1823 tavaszán egy arra járó hajó kiszúrta őket. Elvitte őket Brit-Hondurasba, ahonnan hazaüzentek Londonba és tájékoztatták a hatóságokat a történtekről.
MacGregor még idejében értesült a várható következményekről, minden vagyonát aranyra váltotta és megpattant Angliából. Párizsba menekült, ahol ismét elkezdte az átverés kicsit módosított verzióját, de a párizsi rendőrség már képben volt és elfogták a szélhámost. A vádemelést követően azonban nem sikerült elegendő bizonyítékot összegyűjteniük, úgyhogy néhány hónap letartóztatás után szabadon engedték. MacGregor végül Venezuelában kötött ki (vagy inkább ide tért vissza), ahol hősként fogadták (mert tíz évvel korábban valóban részt vett az ottani spanyolellenes szabadságharcokban). 1845-ben hunyt el Caracas-ban, katonai pompával temették el és díszsírhelyet kapott. Poyais meg senkit nem érdekelt.
(Az első képen MacGregor, a másodikon az általa tervezett és kinyomtatott Poyais-i egydolláros, a harmadikon meg Poyais elhelyezkedése látható - már ha létezett volna.)
Ez a séma a mai napig működik. Pedig hiába az aprólékosan kidolgozott fedősztori, annak azért fel kellett volna tűnnie a gyorsan belelkesült érdeklődő számára is, hogy mondjuk a Times soha nem írt egyetlen sort sem erről az országról, vagy hogy egyetlen térképen sem szerepel.
A modern csalások mai áldozatait is nagyon sok esetben úgy húzzák csőbe, hogy közben egy-két nagyon egyszerű és kézenfekvő ellenőrzésen simán kibukna az átverés.
Őrület! Zseniális a Poyais kidolgozása, Gregor MacGregor egy szégyenteljesen viselkedő, ám hatalmas arc volt/lehetett! Azért sajnálom a rászedetteket, nem szép dolog kihasználni a reményt és jobb életet vágyó naivakat.