A ceruza története

Az emberek évezredeken keresztül főleg úgy írtak (már akik tudtak írni), hogy egy hegyes izét belemártogattak egy színes, lehetőleg sötét folyadékba (nevezzük ezt tintának), majd ráfirkáltak az alapanyagra, ami az állati bőrtől kezdve a növényi rostokból készült "papírokig" minden lehetett. Ez bizony elég macerás volt: esetenként pecsételt, szétfolyt, elmaszatolódott, meg kellett száradnia, érzékeny volt a nedvességre, az idő múlásával kifakult, satöbbi.

Persze ott volt az ennél sokkal régebbi módszer is, ami abból állt, hogy valami puhább, nyomot hagyó anyagot (például szenet vagy színezett agyagot) használtak, amivel jeleket lehetett hagyni a megfelelő felületeken. Így keletkeztek a barlangrajzok és az első graffitik. Ebből a technológiából fejlődött ki a grafitos megoldás. Gondolom mindenki tudja, de azért pontosítok: a grafit a természetben előforduló ásvány, ami gyakorlatilag szén, csak ennek a kristályrendszere hexagonális (bármit is jelentsen ez). Az első komoly grafitlelőhelyet az 1500-as évek közepén fedezték fel Angliában, kábé itt kezdődik a "ceruza" története. Az 1600-as években már rendszeresen használták írásra a grafitot, amivel csak két jelentősebb probléma volt: elég sokba került és gyorsan fogyott.

Nyugi, elérkeztünk a lényeghez.

1794-ben Franciaország háborúban állt szinte minden korabeli európai nagyhatalommal: Angliával, Poroszországgal, Spanyolországgal és Ausztriával, (ráadásul velünk és a csehekkel is). Mivel a háború mindig hiánygazdasággal párosul, a franciák többek között azzal szembesültek, hogy fogyóban voltak a grafitkészleteik, mert ezeket a háború előtt főleg Angliából és Poroszországból töltötték fel (nekik nem voltak grafitbányáik). Ezt a hiányt a hadsereg is megérezte, mert - talán furcsán hangzik - a ceruza nagyon értékes eszköze volt a fegyveres erőknek. Az adminisztráció nélkülözhetetlen kelléke volt, hiszen a harctéren számos esetben kell üzeneteket írni, vázlatokat és rajzokat készíteni (ellenséges erődítmények lerajzolása, útvonalak és támadási irányok bemutatása eligazítások során, írásos utasítások elkészítése, stb.), márpedig ilyen célokra a mártogatós tollak és a tinták nem igazán megfelelőek.

Száz szónak is egy a vége: Lazare Carnot, az egyik legtehetségesebb francia tábornok (aki civilként mérnök és matematikus volt) megbízza Nicolas-Jacques Conté-t (talán kora és országa legkreatívabb és legsokoldalúbb tudósa, művésze és kísérletezője), hogy találjon ki valamit az egyre kínzóbb grafithiány ellen.

Conté azonnal munkához látott. Az alapötlet ebben az esetben is az volt, hogy a grafitot finom porrá őrli és összekeveri valami mással. De vajon mi lenne a jó választás? Elődei már nekifutottak a feladatnak, de az általuk kipróbált adalékanyagok (kaucsuk, mézga, különféle ragasztók, gyanta, olajok, lakktetű-váladék, stb.) rendre csődöt mondtak: egyik se jött be, a grafit nem szerette ezeket.

Conté egy kerek héten át kísérletezett, naponta 16-18 órát töltött a laborjában, míg végül rájött a megoldásra. A grafitot agyaggal keverte össze (az általa ideálisnak talált arány 35:65 volt), a keveréket formákba préselte, majd egy kemencében kiégette és fahüvelybe illesztette a terméket. Az eredmény: jól működő és könnyen kezelhető ceruza, 65%-os grafitspórlással. 1795 januárjában szabadalmaztatta is a gyártási folyamatot. A korszerű ceruza megszületett.

Aztán kicsit még módosított is rajta: egyrészt elkezdte színezni az agyagot (és létrejöttek a színes ceruzák), valamint variálta a grafit/agyag arányt és kikísérletezte a kemény, közepes és lágy verziókat is. Több agyag = keményebb ceruzabél. A keményeket műszaki rajzoláshoz, a közepeseket írásra, a lágyakat főleg szabadkézi rajzoláshoz és satírozáshoz szánta. Ezeket egy osztrák feltaláló, bizonyos Joseph Hardtmuth tovább finomította és ezeknek a tömeggyártása (és szabadalma) már az ő nevéhez fűződik.

(A második képen Conté. A bal szemét egy katonai hőlégballon-kísérlet során vesztette el. Meggyőződése volt ugyanis, hogy egy hadseregnek előbb-utóbb szüksége lesz légierőre is. Hát nem tévedett. Amúgy meg a Conté á Paris egy nagyon menő művészellátó cég, amit ő alapított és a mai napig működik.)