Zongora

Antony Beevor brit hadtörténész a The Fall of Berlin (Berlin eleste) című könyvében beszámol egy esetről, amikor a birodalmi főváros egyik külvárosában előrenyomuló szovjet katonák foglyul ejtettek egy Waffen-SS tisztet, akinél találtak egy kottát. Megkérdezték tőle (mutogatva, mert németül nem beszéltek), hogy ezek szerint zenész? A rettegő német (aki tudta, hogy SS-tagként nagyjából mire számíthat) gyorsan reagált, hogy igen, nagyon jól zongorázik, és tudja, hogy az oroszok szeretik a szép zenét. A helyszínen lévő orosz politikai tiszt hozatott egy zongorát (a fene se tudja, hol talált egy még működőképest), leültette a németet és tudomására hozta (szintén jelnyelven), hogy kezdjen el játszani, de amint abbahagyja, fejbe fogja lőni.

A német tiszt leült és 22 (huszonkét) órán keresztül zongorázott az oroszoknak, akik felváltva hallgatták a produkciót. Aztán a 22. óra végén a német félájultan leesett a székről. Az oroszok felemelték, megveregették a vállát és gratuláltak a teljesítményhez, adtak neki egy pohár vodkát, majd miután megitta, jött a komisszár és ígéretéhez híven tarkón lőtte. Mert ilyenek voltak ezek a szovjet politikai tisztek: szavatartóak.

Hát nem egy tipikus happy end, pedig biztosan sokan erre számítottatok, ugye?

(A kép csak illusztráció, nem az elmesélt sztori szereplőit ábrázolja)