Az ittas vezetés miatt bekövetkezett súlyos balesetek aggasztó elszaporodása miatt az indiai törvényhozás 2016 decemberében úgy döntött, hogy az országban a főutaktól számított 500 méteres távolságon belül tilos alkoholt árusítani. A jogszabály miatt számos, italmérési joggal rendelkező vendéglátós arra kényszerült hogy bezárjon, illetve hogy az előírt távolságon kívülre költöztesse kocsmáját.
A délnyugat-indiai Kerala szövetségi állam Paravur nevű településén azonban akadt egy Varkey nevű kocsmáros, aki gondolkozott egy kicsit, majd az egyik autópályától mindössze 150 méterre található sörözőjének bejárata elé egy kisebbfajta labirintust épített, így a kuncsaftok csak egy 370 méteres bolyongás után érik el a hőn áhított söröskorsókat. 150 + 370 = 520, ami még Indiában is több, mint 500.
A jövedéki adók beszedésében illetékes pénzügyőrség (akiknek a törvény szerint az 500 méteres szabály betartatása a feladatuk) megvizsgálta a kreatív megoldás törvényszerűségét, majd arra a következtetésre jutott, hogy mivel sem a törvény, sem a végrehajtási utasítás nem "légvonalbeli" távolságról szól, a Varkey által kitalált kiskapu részükről teljességgel elfogadható. Elvégre a sörözni vágyók a főúttól így több, mint 500 métert kell megtegyenek és végül is ez volt a törvényalkotó szándéka.
Éljenek az innovatív kocsmárosok! És természetesen a rugalmasan gondolkodó pénzügyőrök is!
(Az illusztráción Varkey "útvesztője" látható. Szó mi szó, innen Thészeusz elég gyorsan kitalált volna még Ariadné fonala nélkül is, de nem is az volt az alkotó terve, hogy szomjan haljanak a reménybeli vendégek.)
Azért bosszantó lehet, ha az ember leküzdi ezt az 520 métert és azzal a kiírassal találkozik, hogy "zártkörű rendezvény", vagy "leltár miatt zárva"
Ügyes :D