Sisakvirág

Úgy látszik, a brit tisztek tényleg mindig igyekeztek betartani a társas érintkezés udvariassági szabályait. Ez olyan hadfiakra is érvényes, mint például John Nicholson ezredes (későbbi dandártábornok), az Indiai Brit Hadsereg (és a Kelet-Indiai Társaság) főtisztje, aki híres volt keménységéről, megalkuvásképtelenségéről, a humor teljes hiányáról és arról, hogy nem sokat teketóriázott az árulókkal. Számos kortársa szadista őrültnek tartotta. Nos, lehet, hogy így volt, de amint azt látni fogjuk, legalább volt gyerekszobája.

1857-ben, a híres szipoj lázadás kitörése után (amikor az indiai származású katonák fellázadtak brit tisztjeik és a birodalom ellen) éppen egy pandzsábi laktanyában szolgált. Egy este belépett a tiszti étkezdébe, ahol beosztott tiszttársai már kissé türelmetlenül várták a vacsorát. Nicholson udvariasan biccentett, majd szárazon a következőt mondta az asztalok körül üldögélő bajtársainak:

• Uraim, roppant sajnálom, hogy kénytelenek még várakozni egy kicsit a jól megérdemelt vacsorájukra, de az a váratlan helyzet adódott, hogy éppen most köttettem fel a szakácsaikat. Az új személyzet sajnálatos módon csak holnap érkezik.

Nicholson ugyanis megtudta, hogy a tiszti konyhán dolgozó indiaiak sisakvirágfőzettel* megmérgezték a brit tiszteknek szánt levest, s szokott határozottságával nem gatyázott sokat: odatette a szakácsokat, hogy kóstolják meg a vacsorát, s amikor azok ezt visszautasították, egy majommal letesztelte azt. A majom rövid idő múlva elpusztult, úgyhogy az ezredes azonnal elrendelte a három szakács és a hat felszolgáló azonnali, statáriális kivégzését. Nem bajlódott se bizonyítási eljárással, se tanúkutatással.

Aznap az étkezdében biztosan uborkás szendvicset vacsoráztak, de a brit tiszteket kemény fából faragták: ezt is túlélték.

*: a sisakvirágról (farkasfűről, a képen) mindent elmond a növény eposzi jelzője: a mérgek királynője. Nagyon óvatosan bánjatok vele!