Pont egy éve voltam zsaru, amikor jött a pápa(látogatás) és minden, ami ezzel együtt jár. A VI-VII. kerületi kapitányság bűnügyi osztályának gazdaságvédelmi alosztályán szolgáltam törzszászlósként, és mint minden nyomozó, én is kaptam testhezálló feladatot.
Az Andrássy út páros oldala a Bajza utcától a Hősök teréig volt az enyém. Itt minden lakásba és irodába be kellett csengetnem (kivéve a diplomáciai védettségű ingatlanokat, amikből azért bőven akadt arrafelé) és fel kellett hívnom a lakók figyelmét a biztonsági előírásokra (az augusztus 20-i, Hősök terén celebrált szentmise időpontjára fókuszálva). Olyan apróságokra kellett kitérnem, mint pl. az, hogy a mise alatt lehetőleg ne tébláboljanak az utcára (pláne a Hősök terére) néző erkélyen vagy ablak mögött, kezükben egy seprű- vagy partvisnyéllel, mert egy idegesebb mesterlövész esetleg még félreérti a dolgot (ez utóbbit nem így tettem hozzá, csak utaltam rá). És persze azt is meg kellett kérdeznem, hogy az adott lakásba bejelentetteken kívül várnak-e vendéget huszadikára. Ha igen, akkor ki ő és milyen kapcsolatban vannak, mióta ismerik, stb.
Úgy tízszer jártam végig ezt a kb. fél kilométert egy hét alatt (reggel, délelőtt, délután és este), amíg minden lakásból/irodából sikerült beszélnem valakivel. És minden kibaszott alkalommal részletes jelentést kellett írni, benne külön felsorolva, hogy hol jártam már és hol NEM jártam még.
Az irodai - NDK gyártmányú, Optima márkájú mechanikus - írógépem akkor adta be a kulcsot, ami azért nem volt túl meglepő, hiszen 1974-es évjáratú volt szegény. Ez azt jelenti, hogy az elődeim 15-16 éven át krampácsolták, amire én még rátettem egy évet. Elektromos írógépe még csak a titkárnőnknek és az alosztályvezetőnek volt.
Ja és minden, általam meglátogatott ingatlanban át kellett adnom egy ilyen felhívást (lásd alant), amit egy 43 éves, agilis ezredes írt alá, aki akkor alig 5 hónapja volt a BRFK vezetője. Olyan jól végezte a munkáját, hogy egy hónap múlva (1991 szeptemberében) kinevezték országos főkapitánynak. Ha napjainkban is ismerős lenne a neve valahonnan, az nem a véletlen műve...
Egy mókás (de nem túl meglepő) idevágó sztorival zárom a mai posztot.
Amikor elromlott az írógépem, megkérdeztem az egyik (nálam jóval rutinosabb) kollégát, hogy mi ilyenkor a teendő, kitől és hogyan kell javítást vagy másikat kérni. Megvakarta a fejét és azt mondta, hogy utánanéz. Úgy egy óra múlva jött és sajnálattal közölte, hogy ilyen ócskaságot már nem érdemes javítani, de az új szerkezetre még várni kell, mert a raktárban már csak egy régi, használaton kívüli írógép van, de az is cirillbetűs. Azt hittem, hogy rosszul hallok, ezért rákérdeztem: cirillbetűs?! Az meg honnan és minek?!
Rámnézett, legyintett és csak annyit mondott: hát ez még a rendszerváltás előtti időszakból maradt, akkor néha szükség volt rá...
Nem bírtam ki és megkérdeztem:
De hát most már mi a szarnak tartogatjuk?! Az oroszok már vagy két hónapja kivonultak* Magyarországról!
Mire megvonta a vállát, kicsit elmosolyodott és csak ennyit mondott:
Hát mert sose lehet tudni, ez itt Magyarország... Na majd szólnak, ha megjött az új írógép. És most hagyj, mert kurvasok dolgom van.
Most poénkodhatnék, hogy talán a jövőbe látott, de nem teszem.
*: az utolsó (?) szovjet katona (bizonyos Viktor Jegorovics Silov altábornagy) 1991. június 19-én délután háromkor hagyta el Magyarország területét a záhonyi közúti Tisza-hídon.
(A szóbanforgó írógépek pontos típusára nem emlékszem, ezeket a posztba csak úgy találomra választottam ki a netről, érzékeltetésül)
Silov fekete Volgáján sárga Mercedes dísztárcsák voltak, amikor átment vele a hídon. Egy ország bólogatott megértően... (Keressetek képeket, ahol oldalról látszik az autó.)
Szerintem ugyanilyen Olimpia írógép volt a vecsési nagyszüleimnél. Gyerekkoromban nyaranta néha szórakoztam vele de sose kaptam rá az ízére. Szerencsére nevelőapum technika/informatika tanárként igen gyorsan rákapott a gépen szövegszerkesztésre (C-64, C+4), így én is gimiben a 90-s évek közepén, amikor már lehetett olykor egy-két feladatot, fogalmazást nyomatva beadni, zümmögött a klasszikus Commodore mátrixnyomtató. De emlékszem hogy valamikor a 80-s évek vége felé meglátogattam édesapámat, aki éépp a második diplomamunkáját írta (pszichodráma/BV témakörben, magyarul és németül) és 2 v 3 indigóval egyszerre 3-4 példányt, nézni is szörnyű volt, hát még hallgatni, a panelban a szomszédok tuti imádták :D
Apró véletlen egybeesés: a cikkben szereplő, ismerős nevű rendőrtiszttel valamikor a 70-s évek végén, 80-s évek elején nagypapám (aki 1988-ban ment nyugdíjba) éévekig együtt dolgozott, a családi legendárium szerint többször is ebédelt nagyszüleimnél.