Majdnem tábornok

Napjainkban sem szokatlan, hogy néha szülői nyomásra választ első szakmát az ember. Még akkor is, ha már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy nem erre született. Ennek egyik eklatáns példájáról fogok ma mesélni nektek.

James McNeill Whistler festőművészként vált világhírűvé (erre mifelénk nem utolsósorban Mr. Beannek, azaz Rowan Atkinsonnak köszönhetően), ugyanakkor kevesen tudják, hogy eredetileg katonának készült. Anyja beszélte rá, aki azt szerette volna, hogy apja és más férfirokonai nyomdokain haladva végezze el a West Point Katonai Akadémiát. James beadta a derekát és 17 évesen, 1851 nyarán felvételt nyert a híres főiskolára. Igaz ugyan, hogy már a fizikai alkalmassági vizsgán gyengén teljesített (rövidlátása és általános egészségi állapota miatt), de a családneve átlendítette az első akadályon, hiszen az apja itt tanított; igaz, "csak" műszaki rajzot a hadmérnöki tanszéken (a “csak” miatt elnézést a műszakiaktól!).

Már az első évfolyamban nyilvánvalóvá vált, hogy Whistler nem katonatisztnek való. A fegyelem és a tekintélytisztelet egyáltalán nem tartozott az erősségei közé. Például rendre visszautasította az egyenruha előírásszerű viselését és loboncos, göndör frizurájának hossza se felelt meg a West Point szabályainak. Azt is mondhatnánk, hogy "…és a haja is milyen…".

Nem meglepő tehát, hogy az első év után a tanárai ki akarták rúgni, de a főiskola parancsnoka, egy Robert Lee nevű címzetes ezredes (később tábornokként a déliek főparancsnoka az amerikai polgárháborúban) adott neki még egy esélyt. És így maradhatott.

Az eddigi legsikeresebb West Point-i évfolyamról itt olvashatsz egy posztot:

Másodéven az egészségi állapota annyira megromlott, hogy az anyjának személyesen kellett érte jönnie. A kórházi kezelés eredményesnek bizonyult és néhány hét múlva - szintén Lee engedélyével - visszatérhetett a West Pointra. Minden évvégi vizsgáját letette (a legjobbat természetesen műszaki rajzból produkálta) és elkezdhette a harmadik évfolyamot. Valahogy ezt is végigcsinálta, de a záróvizsga-sorozatban a kémiavizsgája valószínűleg a legrövidebbre sikerült az akadémia történelmében.

Szóbeli vizsga volt, Whistler tételként a szilíciumot húzta. A tanár megkérte, hogy beszéljen erről a kémiai elemről és ennek katonai alkalmazási lehetőségeiről. Hősünk megköszörülte a torkát, a vizsgáztató szemébe nézett és elkezdte:

• Először is: a szilícium egy gáz...

A vizsga eddig tartott. A tanár arca elsötétült, vett egy mély lélegzetet és ezt mondta:

• Köszönöm, ennyi elég is lesz.

Majd határozottan felszólította a vizsgázót, hogy azonnal hagyja el a tantermet. Még utánakiáltott, hogy utóvizsgáról ne is álmodozzon.

Ehhez a bakihoz még a főiskola parancsnokának tekintélye is kevésnek bizonyult: 1854 nyarán Whistler összecsomagolt és elkullogott az akadémiáról. Ezt követően még néhány hónapig katonai térképészként dolgozott a Parti Őrségnél, de ez a szakma is túl merevnek és szürkének tűnt neki, úgyhogy leszerelt és főállásban kezdett festeni és rajzolni. Így lett belőle az egyik leghíresebb amerikai festőművész (noha művészi munkássága legnagyobb részét Angliában és Franciaországban töltötte).

Visszaemlékezések szerint élete során többször elsütötte a következő poént: Ha a szilícium gáz lett volna, most tábornok lennék.

Még két érdekesség:

1.) Egyes források szerint a végleges kirúgásához az is hozzájárult, hogy a katonai földrajzórákon a térképekre rendszeresen emberkéket, sellőket és hasonlókat rajzolt, mert ezek nélkül unalmasnak tartotta őket.

2.) Az apja (George Washington Whistler) vasúti hadmérnökként részt vett a Moszkva-Szentpétervár vasútvonal megtervezésében és megépítésében. Maga a cár, I. Miklós kérte meg erre.