Kiddo, a macska

1910. október 15-én Walter Wellman (a kor talán legrepülésmániásabb újságírója) Atlantic Cityből indította útnak az America nevű, közel 10 ezer köbméter hidrogénnel feltöltött léghajót, amellyel megkísérelte átrepülni az Atlanti-óceánt. A legénység öt emberből és egy macskából állt. Ez utóbbi a "Kiddo" (Gyerkőc) névre hallgatott, már amennyire egy macska képes a nevére hallgatni. Nekem csak kutyáim voltak, macskám soha, úgyhogy ebben nem tudok állást foglalni, de biztos akad az olvasók között, aki helyretesz.

A fedélzeten (egészen pontosan a szerkezet aljára rögzített mentőcsónakban) volt egy szikraadós rádiókészülék is, amin keresztül a léghajó képes volt kommunikálni a földiekkel. A rádió a léghajó fémvázát használta antennaként, ami - szakértők szerint - a 10 ezer köbméter hidrogénre tekintettel nem volt egy kifejezett életbiztosítás, de a mai történetünk szempontjából ez mellékes.

Szóval az America felszállt és komótosan elindult kelet felé. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy Kiddo nem csípi ezt a repülős bulit: perceken belül elkezdett rohangálni a fedélzeten, fújt, morgott, borzolta a farkát, ellenségesen méregette a legénységet, szóval teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy ez nem az ő világa. Jack Irwin rádiós borult ki először; úgy a huszadik percben azt javasolta, hogy kérjenek egy motorcsónakot, ami még azelőtt átveszi Kiddót, mielőtt a nyílt óceán fölé érnek. Első körben Murray Simon pilóta visszautasította az ötletet, mondván, hogy a macska szerencsét hoz, végig velük kell maradnia.

Kiddo szemmel láthatóan nem értett egyet a neki szánt küldetéssel és folytatta a cirkuszt. Amikor a dühtől tébolyultan harmadszor is megpróbált felmászni a hidrogént tartalmazó részre és végigkarmolászott mindent, a gépész (Melvin Vaniman) megelégelte a balhét és lebonyolította a világtörténelem első, légi járműből a földre irányított rádióközlését, ami így szólt:

“Roy, come and get this goddamn cat!”,

azaz

"Roy, gyere és vidd innen ezt az istenverte macskát!".

Végül a macskapártiak győztek: Kiddo a fedélzeten maradt, de biztos ami biztos, nyakörvet tettek rá és belerakták egy jutazsákba. A tőle elvárt szerencsét nem biztosította (talán bosszúból a zsák miatt). A léghajó motorja 38 óra elteltével ugyanis meghibásodott, az irányítás lehetősége megszűnt, a léghajó már csak sodródni volt képes. További 33 óra elteltével, valahol Bermuda magasságában, nagyjából 2200 kilométer megtétele után leadták az első légi segélyhívást és leszálltak a tengerre, majd kinyitották a hidrogénszelepeket. A közelben tartózkodó egyik brit postagőzös felvette őket (az öt embert és a macskát), majd New Yorkba szállította őket. Az America elsodródott és soha senki nem látta többé.

Az Atlanti-óceánt kilenc évvel később sikerült elsőként átrepülnie egy hidroplánnak, a Curtiss NC-nek. A macskásoktól innen is elnézést kérek, de információim szerint macska nem volt a fedélzeten.

(A második képen az America, a brit postahajóról fényképezve, még a végleges elsodródása előtt)