Hannibál elefántjai

Róma és Karthágó több alkalommal is háborúba keveredett egymással (a harmadikról ebben a posztban emlékeztem meg), de a közel 150 évig tartó folyamatos szembenállás talán legismertebb (mondhatni: legemblematikusabb) szereplője továbbra is a pun hadvezér, Hannibál Barkasz*. Róla még a laikusok is tudják, hogy harci elefántokkal felturbózott seregével átkelt az Alpokon és megtámadta a Római Köztársaságot.

A stratégiai és taktikai hátteret most nem fogom elemezni, geopolitikába se bonyolódnék, inkább koncentráljunk az elefántokra.

Azt az alapigazságot, hogy "a méret a lényeg", kevés katona kérdőjelezte meg az elmúlt évezredekben. Persze tudjuk (és régen is tudták), hogy nem ez az egyedüli fontos paramétere egy sikeres hadseregnek, de azért nem mindegy, hogy egy ostromgép, tüzérségi löveg, harckocsi vagy repülőgéphordozó mekkora. Logikus tehát, hogy az észak-afrikai Karthágó a legnagyobb testű szárazföldi állatokat, az akár 6-8 tonnás afrikai elefántokat is bevonta a harci állatai közé.

• Gyors kiegészítés: nem a karthágóiak voltak az elsők, akik elefántokat is alkalmaztak harci célokra. Az indiaiak és a perzsák már évszázadokkal Hannibál előtt ázsiai elefántok bevetésével ijesztgették az ellenségeiket.

De térjünk vissza Hannibálhoz.

A közhiedelemmel ellentétben viszonylag kevés elefánttal vágott neki annak a mintegy 2500 kilométernek, ami a kiindulási pont (Qart Hadasht, ma Cartagena, Spanyolország; akkoriban karthágói külbirtok) és a számára diadalmas győzelemmel végződött Cannae-i csata helyszíne között van.

Ha a korabeli feljegyzéseknek (és az ezeken alapuló modern kutatásoknak) hinni lehet, ie. 218-ban kábé 40-50 elefánttal indult, amelyek közül nagyjából mindössze 8-10 jutott át élve az Alpokon és vált bevethetővé az itáliai csatákban.

Ennek az volt az oka, hogy ezek a nagytestű állatok nagyon nehezen bírják a hideget és a hegyi utakat, márpedig az Alpok átkelése mindkét élményben bővelkedik. Arról nem is beszélve, hogy egy átlagos elefánt napi ételszükséglete 200-250 kiló takarmány és 80-100 liter víz. Pár napot kíbírnak ugyan ezek nélkül, de négy-öt nap éhezés és szomjazás után már jelentősen visszaesik a fizikai teljesítményük. És nem csak az elefántokat viselte meg ez az út; olvastam olyan tanulmányt, amely szerint Hannibál nagyjából 65-70 ezer emberrel indult és kábé 35-40 ezerrel tudta elkezdeni az itáliai hadjáratot.

Még néhány szó az elefántokkal kapcsolatos harci tudnivalókról.

Ezek az állatok ösztönösen irtóznak a tűztől és az éles hangoktól. Könnyen bepánikolnak és ha ez megtörténik, egyszerűen eszüket vesztve már nem veszik figyelembe, hogy melyik ember a gazdája és melyik az ellenség: válogatás nélkül agyontapossák őket. A rómaiak se voltak hülyék és kidolgoztak egy abszolút hatékony módszert ellenük.

Állatbarátok vegyenek egy mély levegőt, mielőtt tovább olvassák a posztot!

A római elefántelhárító módszer a következő volt: fogtak rengeteg sertést, amelyeket vastagon bekentek kátránnyal és különféle olajokkal. Ezt követően felgyújtották és az ellenség elefántjai felé terelték őket. A visító disznók behatoltak az ormányosok közé, a többit mindenki el tudja képzelni. De ha nem, segítek: az elefántok megfordultak és az őket követő karthágói gyalogság közé rontottak. Képzeljük el a helyzetet. Vagy inkább ne…

Rövidre zárva: az elefántok jelenlétének Hannibál győzelmeihez sok köze nem volt. Sőt: egyes vélekedések szerint ha ezeket az állatokat nem vitték volna magukkal, kevesebb emberveszteségük lett volna és még több (vagy még nagyobb) sikerük.

*: Hannibál családneve (Barkasz/Barkas/Barca) főníciai nyelven azt jelenti, hogy “villám”, Karthágót ugyanis ie. 800 körül a főníciaiak alapították. Az apja Hamilkár Barkasz volt, a tesója Haszdrubál Barkasz, mindkettő kiváló hadvezérként ténykedett. A fiatalok talán már nem emlékeznek arra, hogy volt egy ilyen NDK kisbusz-márka. És igen, a márkanevet az endékások a pun hadvezértől kölcsönözték. Mondjuk a Barkas nem volt kifejezetten villámgyors, de szerintem jópofa választás.