Gurkhák

A gurkhák, vagyis a brit, illetve most már az indiai hadseregben is szolgáló nepáli zsoldoskatonák bátorságáról (és a legendás, kukri elnevezésű görbe tőrükről) számos sztori kering évtizedek óta. Most ezek közül kettőt osztok meg veletek (noha szinte biztos vagyok abban, hogy olvasóim közül többen hallották már legalább az egyiket).

1.) A második világháborúban az egyik gurkha alakulat éppen az észak-afrikai hadszíntéren zaklatta a Deutsches Afrikakorps katonáit. Specialitásuk az ellenséges vonalak mögé kis mélységben történő belopózás volt, ahol csináltak egy kis balhét, körülnéztek (csapatfelderítői munka), majd visszatértek állásaikba. Ezek az akciók nem voltak ugyan stratégiai jelentőségűek, de a németek harci morálját eléggé befolyásolták. Minden ilyen művelet után természetesen jelentést kellett tenniük az elöljáróiknak. Az egyik ilyen jelentés így nézett ki:

• Gurkha őrmester: Jelentem, hogy a kapott harci feladatot eredményesen végrehajtottuk.

• Brit százados: Veszteségek?

• Gurkha őrmester: Tizenöt halott ellenség, a mi veszteségünk nulla.

• Brit százados: Lőszerfelhasználás?

• Gurkha őrmester (kicsit értetlenkedve): Lőszerfelhasználás? Nulla.

2.) Ugyancsak második világháború. Egy gurkha alakulatot éppen deszantugrásokra készítenek fel. A kiképző őrmester azzal kezdi, hogy az ugrások úgy 1500-2000 láb magasságból [450-600 méterről] lesznek.

Az egyik gurkha elkezdi ráncolni a homlokát, majd jelentkezik és engedélyt kér kérdezni. Az engedélyt megkapja:

• Gurkha katona: Őrmester úr, nem lehetne mondjuk úgy 200 lábról [60 méterről] ugrani?

• Őrmester: Nem, mert ebben az esetben sanszos, hogy nem nyílna ki az ejtőernyő.

• Gurkha katona (kicsit megkönnyebbülve): Ja hogy lesz ejtőernyő is?! Köszönöm, nincs több kérdésem.

Ha ismertek még gurkhás történeteket, jöhetnek a kommentek közé!

(Az első illusztráción egy első világháborús gurkha század katonái mutatják be ellenőrzésre egyéni felszerelésüket és kukrijaikat az elöljárónak. A másodikon a híres kukri.)