Garda College

Nosztalgia

1996 őszén hat hétig a Coláiste an Garda Síochána-n (vagyis az Ír Köztársaság rendőr-főiskoláján) voltam, ahol egy magyar rendőrtiszti delegáció tagjaként alkalmam nyílt egyrészt csiszolgatni az angol nyelvtudásom (poénból még egy kis ír akcentust is felvettem arra az időre), másrészt megismerkedni az ír történelem és kultúra néhány aspektusával (beleértve a gasztronómiát is), harmadrészt pedig betekinteni abba, hogy az írek hogyan képzik a rendőreiket.

Nekem, mint a hadtörténelem iránt érdeklődőnek külön érdekesség volt, hogy a főiskola egy történelmi katonai bázis területén található, méghozzá a Templemore-i, a brit időkben Richmonds Barracks-nak nevezett hajdani támaszponton. Ezt az 1922-es ír függetlenséget követően átnevezték McCan Barracks-ra, egy környékbeli politikus után, aki a britek börténében halt meg 1919-ben. Az első világháborúban börtöntábor működött itt, ahol mintegy kétezer német és osztrák-magyar hadifoglyot tartottak bezárva. Erre emlékezteti az erre járót többek között az, hogy a főiskola teljes, mintegy 7 hektáros területe a régi, legalább 130 éves és 2,5 méteres kőfallal van körülvéve. Templemore (magyarul Nagytemplom) amúgy kábé kétezer civil lakossal bíró kis település Tipperary megyében. A közismert "It's a long way to Tipperary" című, első világháborús brit katonai induló is erre a megyére, illetve a névadó Tipperary Town városkára utal, ami úgy 40 km-re van Templemore-tól.

Ezen az első képen az iskola igazgatója által adott emléktárgy látható, rajta az ír rendőrség hagyományos kelta szimbólumokkal gazdagon ellátott emblémájával.

A hat hét tényleg felejthetetlen volt. Túl azon, hogy sok érdekes helyre elvittek bennünket (meglátogattuk a Limerick-i, a Cashel-i és a Cahir-i várkastélyokat, az óceánparti Moher-sziklákat, a megalitikus Timoney-köveket, stb.), itt volt alkalmam először jobbkormányos autót vezetni, ráadásul rendőrautót. Nyugi, nem volt semmiféle üldözéses jelenet, csak a főiskola melletti gyakorlópályán, majd a környékbeli csendes mellékutcákban tettem néhány kört, de még így is izgultam egy kicsit. Kipróbáltam az ír focit is (Peil Ghaelach avagy Gaelic football), ami a hagyományos labdarúgás, a kézilabda és a rögbi fura keveréke. Minden szabályát már akkor se értettem, mostanra meg pláne mindent elfelejtettem, de csapatsportnak megteszi.

Persze szakma is volt a hat hét alatt: meghallgattunk néhány érdekes előadást például a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az államellenes bűncselekményekkel szembeni felderítési és nyomozási módszereikről (a Garda nem csak rendészeti szerv, hanem állambiztonsági elhárítással is foglalkozik), voltunk a tűzszerész-egységüknél, akik a világ legjobb szakemberei közé tartoznak a házilag barkácsolt robbanószerkezetek (IED = Improvised Explosive Device) hatástalanítása területén. Érdekes volt egy túsztárgyaló pszichológus prezentációja is, amivel csak egy bajom volt: olyan akcentussal nyomta az angolt, hogy először azt hittem, hogy azért nem értek szinte semmit, mert írül beszél. Aztán rákérdeztem és a vendéglátók bevallották, hogy angolul folyt az előadás, de mindent ők se értettek belőle, mert a kolléga az úgynevezett Cork-tájszólást beszéli, márpedig ez olyan, mintha egy norvég franciául motyogna. Ezt ők mondták, nem én. De ez is klassz volt, mint gyakorlatilag minden az alatt a 44 nap alatt.

(Elismerem, hogy volt valami, ami egyáltalán nem jött be nekem a Garda College-ben: a tonhalsalátájuk, amit a menzán adtak. De a sültkrumplijuk zseniális!)

Az ír rendőrök alapképzési ideje nyolc hónap, amit a Templemore-i főiskolán töltenek el az érettségi és a felvételi vizsga után. Ennek elvégzése után lesznek hivatásos állományú közrendőrök (garda). Aki tovább akarja képezni magát, az még nagyjából másfél évet fog mindenféle tanfolyamon és összevonáson végigülni ahhoz, hogy megszerezze a mi fogalmaink szerinti tiszti rendfokozatot, de még az őrmesterihez is kell egy több hónapos plusz tréning. Azt eddig nem mondtam, de lehet, hogy sokan tudjátok: a britekhez hasonlóan a közterületi szolgálatot ellátó ír rendőrök nem hordanak maguknál lőfegyvert, csak egy keményfa-botot, paprika-sprayt és mostanában már elektromos sokkolót is. Ezt (mármint a fegyvernélküliséget) személy szerint szakmai hülyeségnek tartom, de ez náluk hagyomány és nagyon ragaszkodnak hozzá.

Ami a legjobban meglepett az egész tanfolyam alatt, az a Garda Síochána elképesztő társadalmi beágyazottsága és tekintélye volt. Hallom és olvasom én is, hogy ez kissé megváltozott az utóbbi 15-20 évben (és sajnos negatív irányba), de a kilencvenes években a Garda volt a legelfogadottabb és legjobban tisztelt állami intézmény az országban, megelőzve a parlamentet, a bíróságokat, a mentőszolgálatot és pláne a mindenkori kormányt is.

Persze ők sem tévedhetetlenek, lásd ezt a régebbi posztomat.

A titokzatos Prawo Jazdy

A suli főbejáratával szemben mintegy 50 méterre volt egy korrekt kis kocsma (Polly's Pub), ahová esténként gyakran beugrottunk meginni egy-egy ír kávét (vagy inkább egyebet). Munkanapokon este negyed 12-kor megszólalt egy kis harang, ami azt jelezte, hogy eljött az utolsó rendelés ideje, mert 23:30-kor zárnak. Hétvégén hajnali egyig tartottak nyitva. És mindig ír zene szólt diszkréten a háttérben, amihez néha énekszóval csatlakozott a közönség, aminek tényleg volt egy különleges hangulata. Ott tanultam meg a Molly Malone-t, a Whiskey in the Jar-t és a The Wild Rover-t (most csak ezek jutnak eszembe). És itt, két pint Guinness között hallgattam meg először annak a magyar rendőrtábornoknak a történetét (mármint az ír verziót, mert a hivatalos magyart már ismertem), akit 1994-ben kiküldtek Dublinba nyelvet tanulni, de néhány hét (vagy hónap?) után hirtelen haza kellett jönnie, a hivatalos magyarázat szerint gyomorrontás miatt. Nekem az írek mást meséltek, de mivel ez tipikus kocsmai rendőrsztorizgatás volt és megdönthetetlen bizonyítékokkal nem szolgáltak, erről inkább nem beszélnék többet. Már csak azért sem, mert az illető a mai napig elég komoly beosztásban dolgozik, már nyudíjasként. Remélem, hogy az emésztése azóta rendbejött.

És akkor a mai nosztalgiaposzt zárásaként: úgy adódott, hogy a suliban már az első héten volt egy véradási nap, amire természetesen én is jelentkeztem. Az akciót egy - szolgálatteljesítés során - súlyosan megsérült rendőrkollégának szervezték.

A harmadik és negyedik illusztráción látható kis igazolást kaptam az Ír Vérellátó Szolgálattól. Rajta van a vércsoportom is, ami elvileg különösen érzékeny személyes adatnak minősül, de remélem, senki nem fog visszaélni vele, úgyhogy nem takartam ki.

Az igazolást annó eltettem ("sose lehet tudni, hogy mire lesz jó" alapon) és nemrég került elő az egyik fiókom mélyéről.