A Notre-Dame székesegyháztól kábé 3 km-re északkeletre van a híres Père-Lachaise temető, melynek egyik oldalát a Gambetta sugárút határolja, ahol kábé 25-30 évvel ezelőtt a francia belügy egyik vendéglakása is volt. Amikor ott szálltam meg, utánaérdeklődtem, hogy ki volt ennek az utcának a névadója, mert szégyenszemre addig nem is hallottam felőle. Vendéglátóim elmesélték, hogy egy Léon Gambetta nevű egykori francia politikus (néhány hónapig bel- és hadügyminiszter, sőt miniszterelnök is volt), aki elsősorban egy érdekes döntése miatt vált híressé. Ezt a sztorit osztom meg ma veletek.
1870 szeptemberének végére a poroszok körülzárták Párizst (lásd: porosz–francia háború) és a végső ostromra készülődtek. A városban rekedt francia kormány gyakorlatilag csapdába esett és mindenki sejtette, hogy ha az ellenség átveszi a főváros irányítását, ráadásul a kormánytagokat is foglyul ejtik, a frissen kikiáltott (alig néhány hetes) köztársaságnak valószínűleg vége. Azt a tervet dolgozták ki, hogy egy vidéki, a frontvonaltól távoli városból kellene újraszervezniük a hadsereget és a teljes nemzeti fegyveres ellenállást. Választásuk a Párizstól kábé 200 km-re délnyugatra fekvő Tours-ra esett.
Igenám, de ehhez legalább egy kormánytagnak oda kellett volna mennie, ami a térképre nézve és a felderítési jelentéseket olvasva lehetetlennek tűnt: a porosz csapatok már minden kivezető utat lezártak és ellenőriztek. Gambetta azonban töprengett egy kicsit, majd eszébe jutott, hogy a postaszolgálat már évek óta hőlégballonnal szállította a nagyvárosok között a küldeményeket. Feltette tehát a kérdést a politikustársainak: mi lenne, ha a teljes kormány beülne néhány légballonba és elrepülnének (vagy elszállnának?) Párizsból, a levegőben átlépve a porosz blokádon.
A kormány tagjai gyakorlatilag lehülyézték az akkor alig 32 éves belügyminisztert. Az ötletet idiótának minősítették és azt mondták neki, hogy ha kedve van ehhez a hülyeséghez, hát rajta: menjen ő, ha akar.
És Gambetta akart, mert az a típus volt, aki vészhelyzetben egyszerűen képtelen volt a seggén ülni és tétlenül várni, hogy történjen valami.
Titkárával és jóbarátjával, Eugène Spullerrel fogták magukat és egy Alexandre Trichet nevű ballonpilóta társaságában 1870. október 7-én délelőtt beszálltak egy hőléggömb kosarába. A felszállást óriási tömeg kísérte figyelemmel a Montmartre nevű dombon, ahol a párizsiak meg is éljenezték és tapsolták a vállalkozó kedvű Léont.
A szerkezet kábé tizenegykor felemelkedett, szórványos lövöldözéstől kísérve átvitte őket a porosz vonalak felett és úgy négy óra alatt a 60 km-re északra fekvő Epineuse-ig szállította az utasokat. Innen lovasfogattal, majd vonattal mentek tovább Tours felé, ahová két nappal később épségben meg is érkeztek. Itt Gambetta elkezdte a munkát, amiért jött: lelkesítő hazafias beszédeket tartott és a belügyi mellé átvette a hadügyi tárca vezetését is. Viszonylag rövid idő alatt 200 ezer embert toborzott a hadseregbe, az amerikaiaktól fegyvert és lőszert szerzett be, megreformálta a francia katonai hírszerzést és a műszaki alakulatokat, stb.
Arról már végképp nem Gambetta tehet, hogy a háborút végül a poroszok nyerték meg (Bismarck a tenyerét dörzsölte), de a francia miniszter tökössége és elszántsága ettől még elismerendő. Ráadásul a korabeli szórakoztatóipar is profitált az ügyből: szökését számos újság megírta, s a hőléggömbbel történő felszállás kipróbálása Európa-szerte évtizedekig a legnépszerűbb vásári és cirkuszi mutatvány (és szolgáltatás) lett.
És már csak egy apró tisztáznivaló: a hőlégballon/hőléggömb (amivel Gambetta is lelépett) elvileg abban különbözik a légballontól/léggömbtől, hogy az elsőben a töltőgáz a meleg levegő, vagyis itt valamit (fát, szenet, gázt, stb.) el kell égetni, hogy a levegő felmelegedjen. A másodikban pedig a levegőnél könnyebb gáz, általában hidrogén vagy hélium a töltőgáz, ami a statikus felhajtóerőt biztosítja. De ha ezt pontosítani szeretnéd, a kommentszekció itt alul a rendelkezésedre áll.
(A második illusztráción Jules Didier és Jacques Guiaud festménye, ami Gambetta utazásának utolsó előkészületeit örökíti meg)
Érdekességként még elmondom, hogy csak 23 éves korában honosították (szülei olasz bevándorlók voltak és addig ő is olasz állampolgár volt).
és szerény véleményem szerint Gambetta szolgált inspirációként Verne Rejtelmes sziget könyvében szökéshez is. (körbezárt ostromlott városból a vezetők léggömbel próbálnak szökni, de főhőseink lenyúlják a léggömböt, és így kötnek ki a szigeten)