Gambetta szökése

A Notre-Dame székesegyháztól kábé 3 km-re északkeletre van a híres Père-Lachaise temető, melynek egyik oldalát a Gambetta sugárút határolja, ahol kábé 25-30 évvel ezelőtt a francia belügy egyik vendéglakása is volt. Amikor ott szálltam meg, utánaérdeklődtem, hogy ki volt ennek az utcának a névadója, mert szégyenszemre addig nem is hallottam felőle. Vendéglátóim elmesélték, hogy egy Léon Gambetta nevű egykori francia politikus (néhány hónapig bel- és hadügyminiszter, sőt miniszterelnök is volt), aki elsősorban egy érdekes döntése miatt vált híressé. Ezt a sztorit osztom meg ma veletek.

1870 szeptemberének végére a poroszok körülzárták Párizst (lásd: porosz–francia háború) és a végső ostromra készülődtek. A városban rekedt francia kormány gyakorlatilag csapdába esett és mindenki sejtette, hogy ha az ellenség átveszi a főváros irányítását, ráadásul a kormánytagokat is foglyul ejtik, a frissen kikiáltott (alig néhány hetes) köztársaságnak valószínűleg vége. Azt a tervet dolgozták ki, hogy egy vidéki, a frontvonaltól távoli városból kellene újraszervezniük a hadsereget és a teljes nemzeti fegyveres ellenállást. Választásuk a Párizstól kábé 200 km-re délnyugatra fekvő Tours-ra esett.

Igenám, de ehhez legalább egy kormánytagnak oda kellett volna mennie, ami a térképre nézve és a felderítési jelentéseket olvasva lehetetlennek tűnt: a porosz csapatok már minden kivezető utat lezártak és ellenőriztek. Gambetta azonban töprengett egy kicsit, majd eszébe jutott, hogy a postaszolgálat már évek óta hőlégballonnal szállította a nagyvárosok között a küldeményeket. Feltette tehát a kérdést a politikustársainak: mi lenne, ha a teljes kormány beülne néhány légballonba és elrepülnének (vagy elszállnának?) Párizsból, a levegőben átlépve a porosz blokádon.

A kormány tagjai gyakorlatilag lehülyézték az akkor alig 32 éves belügyminisztert. Az ötletet idiótának minősítették és azt mondták neki, hogy ha kedve van ehhez a hülyeséghez, hát rajta: menjen ő, ha akar.

És Gambetta akart, mert az a típus volt, aki vészhelyzetben egyszerűen képtelen volt a seggén ülni és tétlenül várni, hogy történjen valami.

Titkárával és jóbarátjával, Eugène Spullerrel fogták magukat és egy Alexandre Trichet nevű ballonpilóta társaságában 1870. október 7-én délelőtt beszálltak egy hőléggömb kosarába. A felszállást óriási tömeg kísérte figyelemmel a Montmartre nevű dombon, ahol a párizsiak meg is éljenezték és tapsolták a vállalkozó kedvű Léont.

A szerkezet kábé tizenegykor felemelkedett, szórványos lövöldözéstől kísérve átvitte őket a porosz vonalak felett és úgy négy óra alatt a 60 km-re északra fekvő Epineuse-ig szállította az utasokat. Innen lovasfogattal, majd vonattal mentek tovább Tours felé, ahová két nappal később épségben meg is érkeztek. Itt Gambetta elkezdte a munkát, amiért jött: lelkesítő hazafias beszédeket tartott és a belügyi mellé átvette a hadügyi tárca vezetését is. Viszonylag rövid idő alatt 200 ezer embert toborzott a hadseregbe, az amerikaiaktól fegyvert és lőszert szerzett be, megreformálta a francia katonai hírszerzést és a műszaki alakulatokat, stb.

Arról már végképp nem Gambetta tehet, hogy a háborút végül a poroszok nyerték meg (Bismarck a tenyerét dörzsölte), de a francia miniszter tökössége és elszántsága ettől még elismerendő. Ráadásul a korabeli szórakoztatóipar is profitált az ügyből: szökését számos újság megírta, s a hőléggömbbel történő felszállás kipróbálása Európa-szerte évtizedekig a legnépszerűbb vásári és cirkuszi mutatvány (és szolgáltatás) lett.

És már csak egy apró tisztáznivaló: a hőlégballon/hőléggömb (amivel Gambetta is lelépett) elvileg abban különbözik a légballontól/léggömbtől, hogy az elsőben a töltőgáz a meleg levegő, vagyis itt valamit (fát, szenet, gázt, stb.) el kell égetni, hogy a levegő felmelegedjen. A másodikban pedig a levegőnél könnyebb gáz, általában hidrogén vagy hélium a töltőgáz, ami a statikus felhajtóerőt biztosítja. De ha ezt pontosítani szeretnéd, a kommentszekció itt alul a rendelkezésedre áll.

(A második illusztráción Jules Didier és Jacques Guiaud festménye, ami Gambetta utazásának utolsó előkészületeit örökíti meg)