Fort Blunder

Azt, hogy a tájékozódás milyen fontos szerepet tölt be a katonai tevékenységben, ebben a posztban már kifejtettem (a zöld link kattintható). Az országhatárok szándékos vagy gondatlan figyelembe NEM vétele komoly problémákat tud okozni. De hálistennek nem mindig.

1816 tavaszán az USA elnöke (James Madison) elrendelte, hogy a kanadai-amerikai határon található, a Balatonnál több mint kétszer nagyobb Champlain-tó nyugati partján elterülő apró félszigeten egy erődöt kell felépíteni védelmi célból. Mai aggyal gondolkozva talán viccesnek tűnhet, de 200 évvel ezelőtt ez abszolút logikus volt, hiszen a brit csapatok (Kanada akkoriban még az Egyesült Királyság gyarmata volt) kétszer is ezen a víziúton támadták meg az USA-t.

Az elnöki rendelet egy nyolcszög alaprajzú, 9 méter magas falakkal körülvett és 125 ágyúval ellátott erődítményről szólt. A Kongresszus meg is szavazta az ehhez szükséges költségvetési pénz kiutalását; nagyjából 200 ezer akkori, vagyis úgy 5 millió mai dollárról beszélünk.

• A továbbiakhoz szükséges elmondanom, hogy az USA-Kanada határt ezen a vidéken (beleértve a tavat is) a 45. északi szélességi körön húzták meg.

Az erőd építése elkezdődött. Mi sem mutatja jobban a jelentőségét, mint az a részlet, hogy 1817 nyarán maga az új elnök (James Monroe) is meglátogatta a munkálatokat és elégedetten vette tudomásul, hogy a kijelölt területen az erdőirtás már befejeződött, elkezdték odaszállítani az építőanyagot és a hadsereg utászalakulatai bőszen dolgoztak az alapzat kidolgozásán és a falak felhúzásán. További jó munkát kívánva Monroe elégedetten visszament Washingtonba, ahol a britek által 3 évvel korábban felgyújtott és részben lerombolt Fehér Ház renoválási munkálatait vette szemügyre.

Az elnöki látogatás után néhány héttel egy - minden bizonnyal unatkozó - amerikai katonai térképész elővette a brit-amerikai határegyezmény dokumentumait, méricskélt egy kicsit, összevetette az épülő erőd terveivel és mélyen elgondolkozott. Néhány perc múlva nekiállt egy jelentés megírásának, majd bement a főnökéhez, megköszörülte a torkát és azt javasolta, hogy valakinek sürgősen elnöki meghallgatást kell kérnie, mert van egy kis probléma, aminek a megoldása nem tűr halasztást. És letette a jelentését az asztalra.

Nem akarom tovább húzni az időt, úgyhogy következzen a lényeg: egy apró számítási hiba miatt az épülő erőd 0,75 mérfölddel (nagyjából 1200 méterrel) ÉSZAKRA volt a 45. északi szélességi körtől, vagyis az amerikaiak kanadai területen kezdték el építeni.

Talán mondanom sem kell, hogy azonnal lovasfutár indult a Champlain-tó nyugati partja felé az elnöki utasítással: a munkálatokat azonnal abba kell hagyni és minden ott dolgozó amerikai civil és katona haladéktalanul térjen vissza az eredeti állomáshelyére. A diplomaták pedig nekiálltak összeállítani egy hivatalos jegyzéket, amit 24 órán belül megküldtek a kanadai (azaz brit) hatóságoknak, természetesen sűrű bocsánatkérésekkel megtűzdelve. Az északi szomszéd nem csinált nagy ügyet a dologból, csak azt kötötte ki, hogy a már felhasznált építőanyag maradjon ott, ahol van. Ezt később a környékbeli lakosok az utolsó kavicsig elszállították és felhasználták saját házaik és gazdasági melléképületeik felépítéséhez. Ez a projekt olyan jól sikerült, hogy az eredeti erőd semmiféle nyoma nem maradt fenn.

1842-ben egy kétoldalú megállapodás (a Webster–Ashburton Egyezmény) kicsit módosította, illetve pontosította a határvonal kijelölését, s így a szóbanforgó terület végül amerikai lett. Két év múlva ugyanott elkezdődött egy új erődítmény építése, ami a Fort Montgomery nevet kapta. Az első, be nem fejezett erődöt hivatalosan nem nevezték el, de a hadtörténészek csak úgy hivatkozik rá, hogy "Fort Blunder", vagyis "Melléfogás Erőd".

Tudjuk, hogy manapság ilyen nem fordulhatna elő, hiszen a GPS (és tesói) centiméteres pontossággal be tudják lőni akár az óceán kellős közepén is, hogy egy szélességi vagy hosszúsági kör merre húzódik. 200 évvel ezelőtt ez nem volt ilyen egyszerű, de akkor sem volt lehetetlen küldetés. Úgyhogy valaki valamit tényleg nagyon félrenézett. Konkrét személyügyi következményekről nem olvastam, de valakiket biztos jól seggberúgtak.