Dzsingisz állatkatonái

Dzsingisz kánról, a világtörténelem legnagyobb - összefüggő szárazföldi területű - birodalmának megalapítójáról számos olyan történet kering, amelyekről ma már nem igazán lehet egyértelműen megállapítani, hogy mekkora a valóságtartalmuk és mekkora az elmúlt 800+ évben hozzáadott kitalációhányad. Úgyhogy az alábbi történetet ajánlatos némi fenntartással kezelni, de érdekessége miatt úgy gondoltam, hogy mégis megosztom veletek, mert a lényege elég tanulságos.

Dzsingisz kétségkívül zseniális katonai vezető volt (vagy a tanácsadói voltak azok) és az a mentalitás jellemezte, amit napjainkban a "thinking outside the box" kifejezéssel illetnek a különféle területek szakemberei. Vagyis kedvelte a problémák szokatlan, meglepő (mondjuk úgy: unortodox) megoldásait.

Az egyik ilyen eset 1207-ben történt, amikor a mongol fegyveresek elindították déli offenzívájukat a kínai területek ellen. A Góbi-sivatag se tudta megállítani őket, de a Tangut Birodalomhoz (más nevén a Hszi Hszia Királysághoz) tartozó Vo Lo-hai városánál a serege kénytelen volt megtorpanni, mert a lovassági harcmodoruk összességében eredménytelennek bizonyult a komoly városfallal körülvett település ostrománál.

A mongol csúcsvezető összehívta a vezérkarát és - persze csak feltételezem - egy brainstormingot rendelt el. Ez az a módszer, hogy egy tanácskozás résztvevőit felszólítod, hogy a leghülyébbnek és legfurábbnak tűnő ötleteket is tárják a közösség elé, mert olykor ez lehet a megoldás. Hogy egészen pontosan mi és hogyan is történt, az már végképp a múlt ködébe burkolózik, mindenesetre Dzsingisz ezt követően felajánlotta a körülzárt város hatóságainak, hogy egy adományért cserébe felhagynak az ostrommal és továbbállnak.

Az adomány (vagy nevezzük inkább adónak) ezer macskát és tízezer énekesmadarat (fecskét, seregélyt, rigót, stb.) jelentett.

Magam elé képzelem Vo Lo-hai védőinek arcát, amikor értesültek a béke feltételéről. Biztos töprengtek egy kicsit, de a tét elég nagy volt, úgyhogy eleget tettek az ultimátumnak és nekiálltak összeszedni a macskákat és összefogdosni a madarakat. Egy küldöttségük két nap múlva felkereste az ostromlókat és átadta nekik az állatokat, majd sértetlenül visszatért a városfalakon belülre és várta, hogy a mongolok szedik a sátorfájukat és elporoszkálnak.

De nem pont ez történt.

Dzsingisz megparancsolta a katonáinak, hogy a macskák és a madarak testére erősítsenek apró gyapotpamacsokat, ezeket itassák át valami gyúlékony anyaggal (valószínűleg valami zsírral vagy olajjal), majd gyújtsák meg, s ezt követően engedjék őket szabadon. Az állatok villámgyorsan elkezdtek visszamenekülni/visszarepülni a városba, úgyhogy kábé egy óra múlva több tucat helyen tűz ütött ki. A védősereg és a lakosság is teljesen megzavarodott, mindenki elkezdte oltani a tűzvészt és a pánik miatt még a falakat is őrizetlenül hagyták. A mongoloknak nem is kellett több: azonnal támadásba lendültek és néhány órán belül bevették a várost.

Az itteni tapasztalat hatására Dzsingisz szakított az addigi kizárólagos harci taktikájával és az erődítmények ellen elkezdte használni az ostromgépeket is (amiket a foglyuk ejtett kínai hadmérnökök építettek neki). A következő kínai városokat már nem kellett macskákkal és madarakkal felgyújtani, ezek nélkül is sorra meghódította őket.

Megismétlem: nem voltam jelen, nem láttam az ezt bemutató eredeti drónfelvételeket sem, de elég sok helyen olvastam erről a történetről. Sztorinak, kuriózumnak szerintem így is megteszi.

És persze kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!