Bérgyilkosok

Nosztalgia

2004 őszén részt vettem egy négynapos, kurvaérdekes londoni konferencián, aminek középpontjában a bérgyilkosságok megelőzése, felderítése, nyomozása és vizsgálata állt. A rendezvényt az Europol finanszírozta, a házigazda a London Metropolitan Police (közismertebb nevén a New Scotland Yard) volt. Egy 10 perces felszólalás erejéig én is az előadók között voltam az egyik szekcióülésen; na nem mintha főállásban bérgyilkosságok nyomozásában jeleskedtem volna, de egy olyan speciális részterülethez tudtam egy apró hozzáadott értékkel hozzájárulni, amiről ennél részletesebben inkább nem beszélnék.

Nem is ez a mai posztom lényege, hanem az, ami most következik.

A konferencia helyszíne egy rendőrségi épület volt. Úgy összességében minden elismerésem a londoni kollégáké, de a szünetekben kínált kávé olyan minősíthetetlen volt, hogy néha kiugrottam az egyik közeli kocsmába, ahol igazi olasz presszógép üzemelt.

Na az egyik ilyen alkalommal véletlenül magamon felejtettem ezt a kitűzőt. Csak akkor vettem észre, hogy valami nincs teljesen rendben, amikor a pubban felfigyeltem arra, hogy a szomszédos asztalnál helyet foglaló idősebb pár férfitagja a mellkasomra szegezi tekintetét, majd hunyorít egyet, felteszi a szemüvegét és még jobban rámered a zakóm hajtókájára. Pár másodperc után odafordult a mellette ülő nőhöz és mondott neki valamit németül, amitől ennek elkerekedett a szeme.

És akkor bevillant, hogy mi a helyzet.

Gyorsan zsebrevágtam a kitűzőt, zavartan mosolyogtam egy kicsit, majd felálltam és elindultam a kijárat felé. Amikor elhaladtam az asztaluk mellett, azért megnyugtatónak szánt, búgó hangon odavetettem nekik, miközben hüvelykujjammal magamra mutattam: kein Problem, Polizei!

A kötelező esti italozásnál aztán persze elmeséltem a sztorit az asztaltársaságomnak, ami jó döntésnek bizonyult, mert a röhögő kollégák egymás után fizették a söreimet. Másnap még a karót nyelt, mindig savanyú arcot vágó osztrák Gustav is odajött a szünetben és meghívott egy kapuccsínóra.

(Amúgy meg azóta is azon gondolkozom, vajon mit gondolhatott az a német úriember, hogy úgy megdöbbent... A két logót nem tudta kiolvasni, ezért azt hitte, hogy a bérgyilkosok összeültek egy londoni tapasztalatcserére..?)