Baseball-gránát

1943-ban az OSS (a CIA elődszervezete) kifejlesztett egy gömb alakú kézigránátot, aminek az átmérője 75 mm (vagyis a kerülete kb. 230 mm), eredeti tömege pedig 150 gramm volt. Szakértő olvasóink egy kicsit aprónak tarthatják a többi kézigránáthoz viszonyítva, amiben tökéletesen igazuk is van. Annak, hogy a T-13-as (amit a kreatív katonák "Beano" névre kereszteltek, becézett utalásként a babszemre) ezekkel a paraméterekkel indult (a tömege később megduplázódott), elég furcsa a magyarázata.

A titkosszolgálat és a hadügy azért választotta ezeket a méreteket, mert pontosan megegyeznek egy klasszikus és szabványos baseball-labda méreteivel. Márpedig a baseball az hagyományosan az amerikai nemzeti sport (elnézést a ma már népszerűbb amerikai foci kedvelőitől). Az ötletgazdák úgy voltak vele, hogy mivel a fiatalemberek döntő hányada baseballozott a bevonulása előtt, meglehetős rutinnal tudja a labdát elhajítani, viszonylag pontosan tud célbadobni is vele (lásd a baseball szabályait), s mivel ilyen szempontból a kézigránát is hasonló célokat szolgál, az ezt használó katonák hatékonyabbak lesznek a csatákban. És arról se feledkezzünk meg, hogy az USA modernkori fő szövetségese az Egyesült Királyság, ahol a krikett nagyon népszerű, márpedig a krikettlabda méretei nagyon hasonlítanak a baseball-labdáéra...

Az elképzelés szellemesen innovatív volt, de a Beano végül túl nagy sikert nem aratott. Az Eastman Kodak Corporation legyártott belőle pár ezer darabot, ezeket ki is osztották a normandiai partraszállás előtt, de mivel a gyújtó- és időzítőszerkezetével akadtak apróbb gondok (olykor hamarabb robbant, mint kellett volna, ami az ezt használó katonának és bajtársainak nem kifejezett életbiztosítás), végül nem lett belőle tömegtermék. Haditechnikai és hadtörténeti kuriózumnak (vagyis sorozatunk egyik témájának) azonban kiválóan megfelel.

A képen is látható a baseball-labda és a T-13 közötti hasonlóság.