Bakui emlékek

Nosztalgia

Valamikor 2010 környékén (tehát már teljesen civilként, mert akkor már búcsút intettem a cégnek) Azerbajdzsánban töltöttem két hetet. Nem turistaként, hanem egy nemzetközi szervezet (az EBESZ) égisze alatti delegáció tagjaként egy szakmai tanfolyam megtartásában közreműködtem az egyik ottani állami szervezet felkérésére. A tanfolyamról most csak annyit, hogy nem csak száraz szakmai modulok voltak, hanem úgynevezett pszichológiaiak is, sőt szerepjáték, testbeszéd, befolyásolástechnika és hasonlók. Elvégre "különleges kommunikációs tréning" volt a hivatalos neve, aminek én voltam a főinstruktora.

Na, az egyik ilyen villámjátéknak (aminek a nemzetközi szakirodalomban az a neve, hogy "What if..?") az volt a lényege, hogy megkérdeztük a 12 hallgatót:

• Ha visszamehetnél az időben és garantált lenne a büntetlenséged, melyik lenne az a történelmi személyiség, akit szemrebbenés nélkül eltennél láb alól? Néhány mondatban indokold a döntésed.

Hát a 12 ivarérett, viszonylag komoly szakmai múlttal rendelkező és a fogadó szerv által a tanfolyamra kijelölt tiszt közül hárman - egymástól teljesen függetlenül - erre a villámkérdésre azt válaszolták: Gorbacsov. Az érvelésük, illetve az indoklásuk is hasonló volt: mert szétverte a Szovjetuniót és ezért már évek óta halált érdemelne, de akár megelőző jelleggel is megérné a másvilágra tenni őt.

Sztálint például senki sem említette, de Beriját vagy Hitlert sem.

Meglepődtem, nem kicsit. Mert hát a független Azerbajdzsáni Köztársaság huszadik évében voltunk, a szóbanforgó rendvédelmi szervezetben nem kis jelentősége volt a munkatársak hazafiságának (hogy úgy mondjam), szóval tényleg meglepő volt, hogy ezek a srácok (a résztvevők 25%-a) gyakorlatilag nyíltan és felvállaltan visszasírták a Szovjetuniót. Márpedig annak idején az azeriek meglehetősen lenézett nemzet voltak a CCCP-ben; majdnem annyira, mint közép-ázsiai türk rokonaik. Vagy rokonaink? Na mindegy…

Nem akarok ebbe semmit belemagyarázni, csak érdekességként említettem. És hát 14 éve volt. Nem tudom, most mit válaszolnának.

De hogy valami személyesebbel is színesítsem a mai posztot, egy másik kis történet ugyancsak a fentemlített bakui kirándulásról.

Fogalmam sincs, mostanában mi ott a helyzet, de 2010 környékén szigorúan tilos volt Azerbajdzsánból beluga-kaviárt kihozni. Elit éttermekben lehetett rendelni, különleges csemegeboltokban meg vásárolni lehetett (nem volt olcsó), de az országból kivinni még magánszemélyeknek is tilos volt, azerieknek és külföldieknek egyaránt. Na én ezt nem tudtam, úgyhogy az utolsó előtti napon bementem egy luxusboltba és vettem egy 100 grammos és egy 50 grammos üvegcsét, benne kaszpi-tengeri tokhal-kaviárral. Az eladó kicsit furán nézett rám, de nem mondott semmit: kifizettem, ideadta, oszt jónapot.

Másnap, miközben a vendéglátóink kikísértek a repülőtérre, az egyiküknek lelkendezve megmutattam a szerzeményem. Összevonta a szemöldökét és tájékoztatott a kaviárra vonatkozó kiviteli tilalomról. Kicsit sokkolt az információ és már majdnem nekiálltam inkább megenni a cuccot, amikor Zaur (más volt a kolléga neve, de ez most nem lényeges) kacsintott egyet és megkért, hogy maradjak a helyemen egy-két percig.

Odament a vámosokhoz, valamit elővett a zsebéből, meglobogtatta előttük és mondott nekik valamit. Feltételezem, megkérdezte tőlük, hogy jól vannak-e. Mindkét vámos bólintott. Kísérőm visszajött hozzám, elbúcsúztunk, kezetfogtunk, megveregettük egymás vállát, majd Zaur odabólintott a vámosoknak. Azok visszabólintottak. Gondolom, hogy így köszöntek el egymástól. Odamentem az útlevélvizsgálati pulthoz, majd a vámosokhoz. Kinyittatták ugyan a bőröndömet, bele is túrtak, de valószínűleg figyelmetlenek voltak, mert a kaviáros üvegeket hálistennek nem vették észre.

Zárásként csak annyit, hogy a kaviár NAGYON finom volt! És bármi is történt, már régen elévült. Amúgy még csak annyit, hogy összességében jól éreztem magam Bakuban. A vendéglátóink nagyon korrektek és együttműködőek voltak, annak ellenére, hogy akkoriban a baltás gyilkos még magyar börtönben ült… És nagyon jó érzés volt, hogy - addigi tapasztalataimmal ellentétben - hazaérkezésem után nem kellett se útijelentéssel, se részletes elszámolással, se más hasonló papírmunkával foglalkozni. Majd még mesélek ilyen külföldi szakmai utakról, amiket már civilként abszolváltam, mindenféle hivatalos kötöttség nélkül. Volt néhány...

(Az első képen a tanfolyami kitűzőm, a másodikon az EBESZ bakui irodájának logója. A harmadikon alulírott, amint éppen arra készül, hogy kipróbáljon egy azeri vízipipát. Klassz volt. A két helybéli kolléga arcát kitakartam, mert nem tudtam engedélyt kérni tőlük az utólagos szerepeltetésükre, márpedig az arc az személyes adat, vagy valami ilyesmi.)