A vatikáni hírszerzés

Ez a poszt kicsit hosszabb lesz, mint az eddig itt megszokottak, de mivel a téma olyan, hogy ennél jobban nem tudtam tömöríteni, nézzétek el nekem. Ma a Vatikán hírszerző tevékenységéről fogok mesélni nektek néhány, mára már publikussá vált részletet.

A május nyolcadiki pápaválasztás kapcsán jutott eszembe, hogy ezt a témát felvegyem a listámra, noha már elég régen foglalkoztat. A katolikus egyház (római katolikus + görög katolikus) körülbelül 1,4 milliárd tagot számlál, ami nagyjából megegyezik Kína lakosságával. Ezt a tömeget egyvalami köti össze: a vallásuk, melynek a központja a kábé 100 éve (lásd a Mussolinivel kötött 1929-es lateráni egyezményt) szuverén államnak minősülő Vatikán. Márpedig minden államnak van hírszerzése, miért pont a Vatikán lenne kivétel..?

Elöljáróban lássuk, hogy mire van szüksége egy állami hírszerzésnek.

1. Hírszerzőkre. Vagyis olyan emberekre, akik egy adott régió (ország, megye, település) társadalmi és személyes emberi viszonyaival tisztában vannak és olyan információkkal tudják ellátni a bázist, amik hasznosak lehetnek és a bázis érdekeit szolgálják. Gondoljuk csak át: jelenleg körülbelül 420 ezer római és görög katolikus pap szolgál az öt kontinensen. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy minden katolikus pap vatikáni hírszerző lenne, csak azt, hogy bőven van honnan meríteniük.

2. Információforrásokra. Ehhez csak annyit, hogy a 420 ezer pap jelentős hányada gyóntat is. Márpedig egy hithű katolikus több-kevesebb rendszerességgel vallomást tesz a papjának az általa elkövetett bűnökről. Persze tudom: van olyan, hogy gyónási titok, de mint azt tudjuk, egyes szakmákban az érdekek überelik a szabályokat. Pláne ha ez utóbbiak több mint ezer évesek...

3. Pénzre. Vatikánváros jelenlegi költségvetési helyzetével nem igazán vagyok képben, de a "nemzeti" katolikus egyházak a legtöbb országban igen jelentős állami támogatásban részesülnek (egyházi adók és társaik), az önkéntes adományokról, a turisták által a Vatikánban elköltött lóvéról és a különböző kegytárgyak árusításából származó bevételekről nem is beszélve. A 44 hektáros Vatikán (ez nagyjából a fél Margit-sziget) évente 15-17 millió turistát fogad.

Na de lássuk az előzményeket.

Egyes történészek szerint a vatikáni hírszerzést a 16. században V. Piusz pápa alapította, aki fiatal papként (még Antonio Ghislieri-ként) azt a feladatot kapta a főnökétől, IV. Piusztól, hogy minden olyan információt gyűjtsön össze az akkori, katolikus szemszögből eretneknek nyilvánított I. Erzsébet angol királynő brit és kontinentális támogatóiról, hogy az inkvizíció tudja tenni a dolgát.

A Vatikán ugyanis Stuart Mária mellett állt, aki viszont meggyőződéses katolikus volt. 1570-ben V. Piusz hivatalosan is kiátkozta Erzsébetet, de ez már egy másik történet. A Szentszék a további évszázadokban is jelentős alanya volt Európa, Afrika és Amerika történelmének, amiben a hírszerzési hálózata jelentős szerepet játszott és sokáig megkerülhetetlenné tette a pápai államot.

A vatikáni kémkedés a huszadik század közepe táján érte el a csúcspontját, Ekkoriban a központját Sodalitium Pianum-nak hívták, ami annyit tesz, hogy "Piusz ösztöndíj". Az 1930-as években oroszul beszélő papok százait küldték a Szovjetunióba azzal a feladattal, hogy a komcsi rezsim és Sztálin ellen szóló információkat gyűjtsenek és ezeket osszák meg Mussolinivel is. Még külön kiképző iskolájuk is volt, a vatikáni Russicum, ami elméletileg papnevelde volt.

Ezen papok jelentős részét a KGB (akkor még OGPU) leleplezte ugyan, de bizonyos források szerint több tucat dossziényi érzékeny infót sikerült beszerezniük a bolsevista pártelitről, sőt a Vörös Hadseregről is. Hogy Sztálint parafrazáljam: a Vatikánnak nem volt ugyan egyetlen hadosztálya sem, de kémkedni azt nagyon tudtak. A második világháború alatt ugyancsak papok értesítették az aktuális pápát a németországi zsidóüldözésekről, a haláltáborokról és hasonlókról. És az is köztudott, hogy ugyancsak szerepet játszottak abban, hogy a háború végén számos német, osztrák és horvát háborús bűnösnek segítettek, akiket Dél-Amerikába menekítettek. Akit ez a szál részletesebben érdekel, keressen rá az "Alois Hudal" névre.

A világháború után jött a hidegháború. A Vatikán és kémei ebben is jelentős szerepet játszottak: VI. Pál pápa (még Montini bíborosként) állítólag rendszeresen találkozott a CIA római irodájának vezetőjével, akivel fontos információkat osztott meg, főleg a szovjetek latin-amerikai terjeszkedési próbálkozásairól. Szintén hírszerzéstörténeti szakemberek szerint az összes kommunista állam titkosszolgálatáról szolgáltattak hasznos információkat a nyugati hírszerzéseknek, méghozzá úgy, hogy számos pap hagyta magát beszervezni és így valamilyen rálátást kaptak a beszervezők célszemélyi prioritásaira (vagyis arra, hogy kik érdekelték a kommunista biztonsági szolgálatokat és kikről milyen információkat gyűjtöttek). Egyesek a mai napig állítják, hogy a II. János Pál elleni 1981 májusi merénylet a bolgár gumitalpúak bosszúja volt; ők fizették a török bérgyilkost, Mehmet Ali Ağcát. Ugyanerről a történetről másoknak meg az a véleménye, hogy a pápa azért lett majdnem Ağca áldozata, mert valamelyest vissza akarta fogni a vatikáni hírszerzést, aminek a nyugatiak nem nagyon örültek. De ezek olyan - konteószámba menő - találgatások, amikkel már nem foglalkozom...

Azon egyáltalán nem kell csodálkozni, hogy a materialista világnézeten alapuló kommunizmus sose volt az egyházak kedvence. A Vatikán például a CIA (és az MI6) által 1952-ben kezdeményezett olaszországi "Gladio" fedőnevű katonai és titkosszolgálati művelet egyik legnagyobb támogatójává vált; sok száz katolikus pap csatlakozott ehhez.

Ezt a műveletet arra a forgatókönyvre adandó NATO-válaszként dolgozták ki, mely szerint mi a teendő akkor, ha a Szovjetunió (később a Varsói Szerződés) megpróbálná elfoglalni Olaszországot.

• A Gladio-hoz hasonló hibrid (katonai + titkosszolgálati) operációkat, amelyek az ellenség általi elfoglalásra válaszul teendő lépéseket pontosítják egy adott országban vagy régióban, angolul "stay-behind" ("maradj a háttérben") műveleteknek nevezik. Ezek egyfajta ellenállási forgatókönyveket tartalmaznak és értelemszerűen a legmagasabb szintű titokvédelem illeti meg őket. Ezek főleg a hidegháború alatt voltak népszerűek, de minden normális államnak napjainkban is vannak ilyen tervei. Legalábbis szakemberek szerint.

1962-ben John McCone (a CIA akkori főigazgatója) találkozót kért XXIII. Jánostól és arra kérte, hogy vegyen vissza egy kicsit a kémkedési lendületből, mert az USA-t és ennek érdekeit ez veszélyezteti. Magyarázatként ehhez csak annyit, hogy a kubai rakétaválság köszöbén állt a világ. A pápa ezt a kérés határozottan megtagadta. Az válaszolta neki, hogy ha az USA nem szakítja meg legalább a kereskedelmi kapcsolatait a keleti blokkal, a Vatikán semmiféle hasonló amerikai kérésnek nem fog eleget tenni, mert ebben az esetben ők is folytatják a "lelkek kereskedelmét" a kommunizmus ellen, minden erővel, eszközzel és módszerrel. Amúgy XXIII. János nagyon rugalmas volt: még Hruscsov több közeli munkatársával és személyes megbízottjával is találkozott akkoriban, de tárgyalásaikról azóta se szivárgott ki semmiféle jelentős információ (legalábbis én nem olvastam ezekről). Mindenesetre több történész szerint a pápának (és a vatikáni befolyásolási műveleteknek) igen jelentős szerepük volt abban, hogy az atomháború elmaradt.

Említhetném még a lengyel Solidarność melletti határozott vatikáni kiállást, ami nem túl nagy meglepetés, hiszen akkoriban a krakkói Wojtyła bíboros volt a pápa. Az akkori lengyel kémelhárítás számos katolikus papot vett őrizetbe, mert segítettek a vatikáni hírszerzésnek.

A témáról még oldalak százait lehetne írni, de ez egy blogposzt és most vége. Még csak annyit összefoglalásként, hogy a Vatikán egy meglehetősen furcsa államnak minősíthető. Gondoljunk arra, hogy állandó lakossága pár hónapja mindössze 882 főből állt, ehhez képest ideológiai és világnézeti szuverenitást gyakorol 1,4 milliárd katolikus (lelke) felett...