A titok mint mágnes

Úgy tizenévvel ezelőtt az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security) egy érdekes kísérletsorozatot végzett, aminek az volt a célja, hogy feltárja, mennyire veszélyeztetettek az állami alkalmazottak a trükkös ellenséges számítógépes támadásokkal szemben.

A kísérletsorozat egyik eleme a következő volt: nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági szempontból különösen fontosnak minősített munkahelyek és intézmények (hadsereg, bűnüldözés, titkosszolgálatok, kiemelt infrastruktúra, stb.) parkolóiban különböző digitális adathordozókat (pendrive-okat, CD-ket, DVD-ket, memóriakártyákat) helyeztek el, amelyek úgy tűntek, mintha tulajdonosuk elvesztette volna őket. Azt tesztelték, hogy a becsületes megtalálók ezeknek hány százalékát adják le a parkoló őrszemélyzetének vagy más illetékesnek anélkül, hogy megkísérelnék megnézni, mit is tartalmaznak.

Az eredmény: a megtalált adathordozók 60%-át a megtaláló behelyezte a saját gépébe és lecsekkolta, hogy mi van rajta (és persze akár azonnal települő vírus vagy trójai is lehetett volna). Ez az arány elérte a 80%-ot, ha az adathordozón céges embléma volt látható és meghaladta a 90%-ot, ha olyasmi is fel volt tüntetve rajta, hogy "Titkos!".

Mert ilyen az ember: kíváncsi. NAGYON kíváncsi. És nagyon meggondolatlan.