A sárkányhal szeme

A brit Ron Douglas 1992-ben kezdte el tanulmányozni a mélytengeri viperahalfélék családjába tartozó sárkányhalat (Malacosteus niger). Hosszas kísérletezést követően rájött, hogy ez az arasznyi élőlény (amely gyakorlatilag egész életét több száz, esetenként több ezer méteres mélységben tölti és még táplálkozni se mindig jön fel sekélyebb vizekbe) ragyogóan lát a sötétben.

Önmagában ez nem annyira meglepő, hiszen számos olyan állatfajt ismerünk, amelyek látnak a sötétben. A sárkányhal azonban egy kicsit kilóg ebből a sorból, mert ezt a képességét a szeme által kiválasztott klorofillnak, ennek a zöld - alapjában véve növényi - pigmentnek köszönheti, ami segíti a fotoszintézishez szükséges fény felvételét (amiből odalent elég kevés van, az is a látható fény és az infravörös határterületén). Ha minden igaz, ez elsősorban az étrendjének tulajdonítható, amiről részleteket nem tudok, de valószínűnek tartom, hogy nem müzlit szokott reggelizni.

A felfedezés úgy egy évtizedig csak a halbiológusok ingerküszöbét tudta megugrani, aztán 2004-ben egy amerikai szemészprofesszor, bizonyos Ilya Washington előkotorta a tanulmányt és 2007-ben a tudományos életet mindig is élénk figyelemmel kísérő Pentagon is elkezdett foglalkozni a dologgal. A kutatások természetesen titkosak (noha sikeres egérkísérletekről már évekkel ezelőtt lehetett olvasni), de egyes szakértők szerint az amerikai hadsereg hamarosan olyan, klorofilltartalmú szemcseppeket fog katonái rendelkezésére bocsájtani, amelyek előbb-utóbb kiváltják a kényelmetlen, nehézkes és meglehetősen drága éjjellátó készülékeket.

Persze az sem zárható ki, hogy már évek óta használják, csak nem tudunk róla. Az az igazság, hogy nem csodálkoznék, ha így lenne.

(A képen a sárkányhal. Abban megegyezhetünk, hogy ez a teremtmény soha nem fog hal-szépségversenyt nyerni.)