Az emberiség történelmének legrövidebb dokumentált háborúja 1896. augusztus 27-én zajlott le a Brit Birodalom és a ma Tanzániához tartozó, de 128 évvel ezelőtt önálló államként (de valójában brit protektorátusként) működő Zanzibár között. A fegyveres konfliktus nem egészen 40 percig tartott (egyes források szerint 43, mások szerint 45 percig, de ezen most nem rugózok).
Két nappal korábban hirtelen (valószínűleg mérgezésben) elhunyt Hamad bin Thuwaini, a szigetország alig 38 éves szultánja. Az egyik unokatesója (Khalid bin Barghash) megragadta a kínálkozó lehetőséget és egy villámgyors puccsal augusztus 25-én átvette a hatalmat. Önmagában ez nem jelentett volna különösebb problémát, hiszen az ilyen típusú kormányváltás már akkoriban is eléggé megszokott forgatókönyv volt Afrikában, de a brit-ellenességéről híres Khalid elkövetett egy hatalmas hibát: trónralépése előtt ehhez nem kérte London hozzájárulását. Mivel az 1886-os brit-zanzibári államközi szerződés ezt egyértelműen előírta, rövid tétovázás után a Birodalom bedurcázott: 24 órát adott az újdonsült uralkodónak, hogy vonja le a szultáni zászlót, adja át a palota kulcsait és takarodjon az anyjába, máskülönben tüzérségi támadást indítanak.
Az ultimátum lejárta előtt egy órával, augusztus 27-én reggel nyolckor az önérzetes Khalid (aki nemcsak hogy nem szerette a briteket, de amint azt látni fogjuk: nem is ismerte őket) pökhendi üzenetet küldött a helyi brit főkonzulnak: Nem fogom levonni a zászlót, nem adom át a palota kulcsait és nem mondok le, mert nem hiszem, hogy tényleg tüzet nyitnak ránk!
Basil Cave, a főkonzul szűkszavúan csak ennyit válaszolt: Nem feltétlenül akarunk fegyveres erővel fellépni, de ha nem teljesíti maradéktalanul a követeléseinket, akkor bizony megtesszük.
Khalid reakciója borítékolható volt: elrendelte az őrség megerősítését és az összes ajtó eltorlaszolását, egy csomó civilt és rabszolgát (igen: rabszolgát!) vezényelt a palota köré, de lelke legmélyén még mindig bízott a megérzésében.
Hát nem jött be. Kilenc után két perccel a palota előtti tengeröbölből két brit cirkáló tüzet nyitott a tőlük nem messze levő kikötőben horgonyzó szultáni luxusyachtra (ami azonnal el is süllyedt) és a szultáni palotára (ami lángra kapott). Negyed tízkor a britek - mintegy 200 fővel - szárazföldi támadást indítottak, majd egy kis lövöldözést követően bevették a palotát. A védők letették a fegyvert, Khaled valahogy kiszökött az épületből és a helyi német konzulátuson kért menedéket (amit meg is kapott). 09:40-kor a szultáni zászlót levonták és helyére a brit lobogó került. A háborúnak vége lett. A zanzibári emberveszteség kábé 500 főre tehető (nagyjából 100 halott és 400 sebesült), brit oldalon összesen egy (más források szerint három) sebesült volt.
Persze azon lehet vitatkozni, hogy a szó hadijogi értelmében ez a balhé tényleg háború volt-e, vagy csak különleges katonai művelet. Mindenesetre a közbeszédben ez már csak így marad, mert érdekesen hangzik: a 38 perces háború.
(Az első képen brit tengerészek az ostrom után, a másodikon a két említett szultán)
Zanzibár 1890-ig német gyarmat (protektorátus) volt, és Helgoland szigetéért cserélték el az angolokkal (Helgolandot 1814-ben foglalták el a britek, érthetően zavarta az ifjú és tetterős egységes Németországot ez az angol tüske a körmük alatt) Mondhatni nem csoda, hogy a szultán nem ismerte az angol "ágyúnaszád diplomáciát".
Bárki fogadott volna-e nagyobb összeggel más forgatókönyvre?