A konzerv rövid története

A konzervdobozt is Napóleonnak és a katonaságnak köszönhetjük. 1795-ben a későbbi császár (akkor még csak Párizs és tágabb agglomerációjának ellátásáért felelős hadosztályparancsnok) utasítására írták ki ugyanis azt a pályázatot, ami azt célozta meg, hogy a hadseregnek és a fővárosnak szánt élelmiszereket tartósan tárolni lehessen hónapokon keresztül. A lóvét és az oklevelet személyesen Bonaparte adta át a pályázat nyertesének, egy Nicolas Appert nevű párizsi cukrásznak, aki 1802-től kezdve gyártotta az akkor még hermetikusan lezárt üvegedényekben forralással tartósított kaját.

Az üveg azonban túl törékenynek bizonyult, a katonai szállítók és rakodók meg amúgy sem a körültekintésükről híresek, úgyhogy valami más tárolóanyag után kellett nézni.

Az első, fémből készült konzervdobozt egy angol, bizonyos Peter Durand készítette 1810-ben, méghozzá ónozott vaslemezből. Lévén, hogy az alapanyag közel fél centi* vastag volt (egészen pontosan a hüvelyk 3/16-od része; aki nem hiszi, számoljon utána), a doboz kinyitásához a feltaláló vésőt és kalapácsot ajánlott. Nem csoda tehát, hogy a konzervnyitóra 1858-ig kellett várni, addigra ugyanis a fél centis vaslemezt lassacskán felváltotta a bádog.

*: a mai konzervdobozok anyagának vastagsága kb. 0,4 milliméter, vagyis az első ilyenek nagyjából tízszer ilyen vastag falúak voltak. Igaz aranybánya lehettek az ócskavasgyűjtőknek…

(Az illusztráción az első, szabadalmaztatott konzervnyitó)