A koala-ujjnyom

Annak ellenére, hogy az emberek és a koalák utolsó közös őse kábé 100 millió évvel ezelőtt (a kréta kor közepén) bóklászott az itt alul látható szárazföldeken, a két faj ujjnyomatának mintázata megdöbbentően hasonlít egymáshoz. Az nem újdonság, hogy a főemlősök (csimpánzok, gorillák, stb.) ebben is hasonlítanak hozzánk, de ezek a cukker kis erszényesek elég távol vannak a főemlősi kategóriától.

A szakmai körökben meglehetősen nagy meglepetést okozó felfedezést Maciej Henneberg, az Adelaide-i Egyetem professzora tette 1996-ban, amikor az ausztráliai Urimbirra vadasparkban élő koalákat tanulmányozta. Mivel Maciej többek között igazságügyi antropológiai szakértőként is dolgozott és ebből kifolyólag számos közös ügye volt a dél-ausztráliai rendőrséggel, kötelességének érezte, hogy felhívja a detektívek figyelmét erre a furcsaságra. Na nem mintha túl valószínű lenne, hogy a koalák gyilkosságra vagy betörésre szánnák el magukat, de ismerjük el, hogy egy koala-ujjnyom felbukkanásának valószínűsége egy ausztrál helyszínelés során nem egyenlő a nullával.

Még mielőtt kuncogni kezdenétek, gyorsan elmondom, hogy 1975-ben a London Metropolitan Police (Scotland Yard) bűnügyi helyszínelői kiszálltak két angol állatkert majomházába és leujjnyomatoltak hat csimpánzt és két gorillát. Nem, nem volt megalapozott gyanú egyikkel szemben sem, de mivel akkoriban a felderítetlen bűncselekmények száma nagyon megugrott és rengeteg volt az azonosítatlan ujjnyom, valamelyik nagyon pihent agyú rendőri vezető úgy döntött, hogy így mutatja meg az egyre számonkérőbb sajtónak (és politikának), hogy ők tényleg mindent megtesznek az ismeretlen elkövetők elfogása érdekében.

Ráadásul még egy apróság, ami talán befolyásolta az illetékes döntéshozót: az angol bűnügyi rendőri szlengben az azonosíthatatlan (tehát töredékes és hiányos) ujjnyomokat "majom-lenyomat"-nak (monkey print) nevezik. Végül mindegyik főemlős megúszta, nem is kellett kihallgatni őket, mert egyikük ujjnyoma sem passzolt az azonosítatlanokkal, amiket bűncselekmények helyszínén rögzítettek. A bulvársajtó persze nagyon értékelte az erről szóló információkat.

De visszatérve Maciej Henneberg felfedezésére: olyan nagy krimináltechnikai áttörést nem eredményezett, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az akkor már sok évtizede folyó szakmai vitáknak (amelyek arról szóltak, hogy miért és hogyan is alakultak ki az emberi és főemlősi kéz- és lábujjak bőrfelületein azok a parányi redők) új lendületet és irányokat adott. Elvégre 1996 óta már a koalákat is figyelembe kell venni, ha új teóriák születnek a bőrlécrendszer kialakulásáról. De ezek már nem tartoznak a blogom műfajába (nem is értek hozzájuk, noha annó erről is szó esett a Rendőrtiszti Főiskola daktiloszkópia-óráin), úgyhogy meghagyom őket a fizikai antropológiával foglalkozóknak.

Még egy érdekes részlet: a koalák ujjnyomatai nem olyan változatosak, mint az emberé (ami elméletileg abszolút egyedi). Az erszényes mackóknál nem ritka, hogy egy családon belül az egész társaságnak ugyanolyan az ujjbőr redőmintázata.

(A félreértések elkerülése érdekében pontosítok: az utolsó kép természetesen csak poén, hiszen mindenki tudja, hogy az NNI a magyar bűnügyi rendőrség csúcsszerve és büszkesége, ahol KIZÁRÓLAG komoly, igazi szakmai kihívást jelentő súlyos bűnügyekkel foglalkoznak (legalábbis az én időmben így volt). A koalás ügyek nem tartoznak hozzájuk, hacsak a mackó nem egy elvetemült szervezett bűnöző! Mert akkor aztán nincs kegyelem, akár kilencen is kimennek hozzá házkutatni!)