A kannibál lázadás

Érzékeny gyomrúak ne olvassák ezt a posztot! Van még vagy 270 ezen a blogon, ami nem ilyesmiről szól.

Az 1672-es év a holland történelemben (és közbeszédben) 352 éve a rampjaar, azaz "katasztrófaév" néven ismert. Márciusban Anglia megtámadta a holland kereskedelmi flottát. A kétnapos véres csata (amelyet továbbiak követte) nagyon súlyos holland veszteségeket okozott. Áprilisban Franciaország és két német választófejedelmeség (Münster és Köln) egyszerre üzent hadat a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársaságának, ahogy akkoriban az országot nevezték. Júniusban XIV. Lajos hadserege délről megtámadta őket, a münsteriek csapatai keletről lépték át a határt, a rezsimmel (és a köztársasággal mint államformával) elégedetlen holland polgárok pedig fellázadtak kormányuk ellen és gyakorlatilag egy polgárháborúval fűszerezték a nemzetközi konfliktusaikat.

Azokban a hetekben-hónapokban Hollandia állapotának leírására egy szójátékos kifejezést találtak ki: "Het volk redeloos, de regering radeloos, en het land reddeloos". Ez olyasmit jelent, hogy "A nép esztelen, a kormány kétségbeesett, az ország pedig menthetetlen".

Az egymást követő katasztrófák okozta totális nemzeti hisztériában a holland miniszterelnöki pozícióért ringbe szálló III. Orániai Vilmos (aki később angol király is lett) megbuktatta Johan de Witt miniszterelnököt, akinek testvérét (Cornelis de Wittet) hazaárulás vádjával Hágában börtönbe vetette. Amikor a még szabadlábon lévő Johan de Witt 1672. augusztus 20-án meglátogatta a sitten ülő és a végső ítéletet váró bátyját, elég durva dolgok történtek.

Először is a börtön biztonsági őrségét riadóztatták, mert a hírek szerint egy elég nagy tömeg fosztogatni kezdett az egyik hágai külvárosban. Mivel a rendfenntartó csendőrség nem bírt a garázdákkal, a teljes börtönőri állományt kivezényelték a csendőrség megsegítésére. Mint utólag kiderült, a fosztogató tömeg kábé tíz főből állt és a garázdaságuk kimerült abban, hogy kiabálva és káromkodva vonultak az utcákon a kormányt szidva. Időközben a védelem nélkül maradt fegyház körül egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, akik a de Witt testvérek azonnali kivégzését követelték. És egyszercsak megjelent a börtönkapunál Cornelis Tromp tengernagy, akit Johan de Witt miniszterelnök rúgott ki pár hónappal azelőtt. Tromp kíséretét egy húszfős, meglehetősen martalóc-kinézetű fiatalember jelentette, akik főnökük utasítására betörték a kaput és beengedték a vérszomjas tömeget a börtönbe.

Rövidre fogom, mert elég borzasztó események következtek, legalábbis ha hinni lehet a korabeli feljegyzéseknek.

A csőcselék azonnal Cornelis de Witt cellájához rohant (valahonnan rögtön tudták, hogy ez merre van), ahol megkínozták és agyonverték a de Witt fivéreket. Majd megfogták és a börtönudvarra vitték a két holttestet. Itt - állítólag szintén Tromp biztatására - feldarabolták ezeket, majd tüzet gyújtottak és egy kis sütögetés után belakmároztak belőlük.

Bár utólag Vilmos tagadta, hogy ő rendelte volna el a gyilkosságokat (és egyértelmű bizonyítékokat azóta se találtak a bűnrészességére), az események utáni cselekedetei meglehetősen gyanúsak voltak. Nemcsak hogy megvédte a kannibálokat a büntetőeljárástól, de néhányukat kormányzati kinevezéssel is jutalmazta. Tromp admirálist például visszahelyezte tengernagyi beosztásába, ennek sógorát, Johan Kievit-et (aki szintén ott volt a helyszínen és szemtanúk szerint ő is evett a de Wittek húsából) pedig kinevezte a rotterdami városháza főjogászának. Ja és egy másik lincselő, Johan van Banchem lett Hága főügyésze.

Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme (pláne ha egy olyan emberről beszélünk, aki 13 évig Anglia, Skócia és Írország királya is volt), de hadd legyek most egy kicsit szkeptikus...

(A második illusztráción a de Witt fivérek felkoncolt teste. Jan de Baen festménye 1674-ből.)