A disznó neve: Casus Belli

1859-ben az USA és az Egyesült Királyság között az utolsó vitatott terület a San Juan-szigetlánc volt, a Kanada és a Washington Territory közötti vizeken, nagyjából egyenlő távolságra a kanadai Vancouver-től és az USA-beli Seattle-től. Mindkét állam igényt tartott a szigetekre, ráadásul mindkettőnek voltak ott telepesei, akik meglehetősen ellenségeskedve viselkedtek egymással. A helyi feszültség egyre nőtt, de igazából se a britek, se a jenkik nem gondolták komolyan, hogy kábé 200 négyzetkilométernyi földért és 500 négyzetkilométernyi tengerért háborút kéne kezdeményezniük.

Ez a józanság 1859. június 13-ig tartott, amikor egy, a San Juan szigeten élő amerikai farmer, bizonyos Lyman Cutlar felháborodva vette észre, hogy a kertjében egy sertés garázdálkodik, feltúrva a krumpliültetvényét. Mivel ez nem először fordult elő azon a nyáron, a farmer elővette az alapfelszerelésnek számító puskáját és lelőtte a disznót.

Lévén hogy perceken belül kiderült, hogy a disznó egy brit alattvaló, Charles Griffin tulajdonában van, akinek papírja volt arról, hogy sertései a sziget ezen területén szabadon kószálhatnak, eljárás indult. Cutlar érezte, hogy egy kicsit túldimenzionálta a dolgot, úgyhogy 10 akkori dollárt (kábé 350 mait) ajánlott fel kárrendezés gyanánt Griffinnek. A brit visszautasította a fájdalomdíjat és ennek a tízszeresét (!) kérte. A dühös amerikai elküldte az anyjába a britet, aki viszont a bírósághoz fordult. Az igazságszolgáltatási gépezet lendületbe jött: Cutlar 24 órát kapott, hogy kifizesse a száz dollárt, máskülönben lecsukják.

Ez volt az a pont, amikor a szigetek amerikai földművesei a US Army-hoz fordultak segítségért és védelemért. A környék amerikai katonai parancsnoka, William Harney tábornok (aki amúgy nagyon nem kedvelte a briteket, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam) azonnal intézkedett és a szigetre irányított egy századnyi gyalogos katonát azzal az utasítással, hogy mindent tegyenek meg a helyszíni amerikai polgárok, különösen Lyman Cutlar védelme érdekében. Amikor ezt meghallották, a britek is léptek: British Columbia tartomány kormányzója hadihajókat rendelt a környékre és parancsba adta, hogy a tengerészgyalogosok készüljenek fel a partraszállásra. Persze az amerikaiaknak se kellett több: az elkövetkezendő napokban további háromszáz jenki lövész érkezett és elkezdték a lövészárkok kiépítését.

Noha minden adott volt egy amerikai-brit háború kitöréséhez, szerencsére mindkét oldal felső vezetői körében a higgadtság lett úrrá az indulatokon. A brit tengerésztisztek visszautasították a kormányzó rendeletében megfogalmazottakat és kijelentették, hogy amíg a haditengerészet főparancsnoka személyesen ezt nem erősíti meg, ők egy civil kormánytisztviselő parancsára nem robbantanak ki háborút. Amerikai oldalon pedig maga az elnök, James Buchanan intézkedett: a hadsereg főparancsnokát, Winfield Scott tábornokot küldte a helyszínre, hogy csillapítsa a feszültséget. Buchanannak és kormányának igazán nem hiányzott egy fegyveres konfliktus a britekkel, amikor az USA-ban már érezni lehetett, hogy a polgárháború a küszöbön áll (és ki is tört másfél év múlva).

Hosszabb tárgyalásokat követően a két fél kompromisszumra jutott: 1860 elején megegyeztek a szigetek felosztásában és egy középutas megoldást választottak a határ kijelölésére (lásd a második illusztrációt).

Tizenegy év elteltével a két állam egy harmadik, semleges félnek adta át a döntés jogát: felkérték a józanságáról, diplomáciai érzékéről és igazságosságáról közismert I. Vilmos német császárt, hogy mérlegelje a helyzetet és legyen bírája a San Juan-szigetcsoport körüli kérdésnek. Az USA és az Egyesült Királyság is írásba adta, hogy a döntést elfogadja. Vilmos számos meghallgatást vezetett le, szembesítette a peres feleket, rengeteg időt töltött a történelmi és politikai előzmények tanulmányozásával, majd 1872 őszén meghozta az ítéletet: a szigetcsoport feletti rendelkezési jog teljes egészében az USA-t illeti. A britek kicsit morogtak, de végül legyintettek és elfogadták a döntést: csapataikat kivonták és végleg lehúzták a Union Jack-et az ottani zászlórudakról. A szigetcsoport azóta Washington állam egyik megyéje.

A sztori végére is tartogattam egy kis érdekességet: ha minden igaz, a Lyman Cutlar által agyonlőtt sertésről később kiderült, hogy valójában nem is Charles Griffin kondájához tartozott, hanem egy vaddisznó volt. Na erre varrjatok gombot…